2024. December 21. Tamás

Közélet

Már nem vörös Gajdócsi sem

Antal Tibor | 2015. Január 21. 00:05:59 | Utolsó frissítés: 10 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

A tavalyi év második felében valaki(k)  piros festékkel öntötték le a Barátok temploma kertjében álló Dr. Gajdócsi István -a város korábbi országgyűlési képviselőjének- mellszobrát, amit épp ezért decemberben lefényképeztünk, és továbbitottuk a rendőrség felé.

 

 

A rongálás mögött talán politikai szándékot is lehet sejteni. Gajdócsi ugyanis a Magyar Szocialista Munkáspárt tagja volt, és erre utalhat a vörös festék. Ez azonban koránt sem biztos, hiszen Petőfi Sándort ábrázoló alkotás is kapott az anyagból a szigetben, és talán ő kicsit sem volt mondható kommunistának. Az összefüggés a két eset között pedig könnyen elképzelhető.

A Petőfi szoborral kapcsolatos korábbi cikkünk:

http://sugopart.hu/kozelet/voros-petofi-nadragja

 

Nos örömmel számolhatunk be, hogy a nemzet nagy költőjét már november végén, Dr. Gajdócsi Istvánt pedig január elején sikerült letisztítania az illetékeseknek, gondolom nem kis munka árán.

 

 

A megtisztíott szobor

 

Egy kérdés azért maradt: Ki az akinek annyira nem tetszenek a bajai szobrok, hogy véleményének így ad nyilvánosságot?

Mert így talán nem kellene. Kicsit sem.

 

 

Dr Gajdócsi István életrajza:

http://www.tortenelmitar.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=4115&catid=65:g&Itemid=67&lang=hu