Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!
Baja – hasonlóan sok más vidéki városhoz- nagyon elszigetelt közlekedési szempontból. Rengeteg bajai és környékbeli diák tanul a fővárosban, ahova busszal-vonattal eljutni 3-4 óra alatt lehet csak, hazajönni este 8 óra után pedig egyszerűen nem lehetséges. Egy hétvégi, budapesti, esti programon való részvételhez ( pl.színház, koncert) autó szükséges! Néhány hónappal ezelőtt Mondi Miklóshoz, a MÁV Zrt. szegedi regionális igazgatójához fordultam segítségért, múlt héten pedig ebben az ügyben egyeztettem Szekszárd önkormányzati képviselőivel. Együtt, a környező települések bevonásával szeretnénk Lázár János építési és közlekedési miniszterhez, valamint felterjesztéssel a parlamenthez fordulni. Az augusztusi testületi ülésünk egyik legfontosabb előterjesztése lesz ez, melyben arra kérjük az illetékeseket, legyen ismét naponta egy közvetlen gyorsjárat a főváros és Baja között, a hétvégén pedig egy késői, színházjárat indítását javasoljuk. A felterjesztéshez támogatói nyilatkozatot kérünk az érintett választókerület országgyűlési képviselőitől is.- írta Nyirati Klára polgármester közösségi oldalán.