2024. Október 8. Koppány

Közélet

Legfontosabb közlekedési terveink

Széll Péter | 2022. November 09. 15:23:08 | Utolsó frissítés: 2 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Az 55-ös Baja és Pörböly között régóta felújításra vár

Október 8-án az előzetes egyeztetésnek megfelelően Baján járt Dr. Bartal Tamás helyettes államtitkár a vezető munkatársaival. A megbeszélés célja az volt, hogy megismerjék Baja MJV önkormányzatának álláspontját a már előkészített és az ezt követően elindítható, a közlekedéssel kapcsolatos és állami beruházásban megvalósítható tervekkel kapcsolatban.A megbeszélésen a fejlesztési irodánk munkatársai mellett, a megye képviseletében alelnök úr, az országgyűlési képviselő úr megbízása alapján pedig a titkára vett részt velem együtt.A lehetséges projektek sorrendjére is javaslatot tettünk, aminek persze az volt a lényege, hogy ezeknek a javaslatoknak a nagy részére általában is igaz az, hogy a javasolt határidő a MIHAMARABB…Természetesen az állami beruházású projektek sorában a vitathatatlanul elsőként a déli elkerülő utat jelöltük meg, ez nem is kérdés. Azt, hogy mi került még szóba a megbeszélésen azt általunk készített és javasolt egyeztetési témákat közzétételével a következőkben ismertetem azoknak, akiket érdekel:Egyeztetési javaslat az Építési és Beruházási Minisztériummal való megbeszélésre:Baja MJV álláspontja a bajai térséget érintő, állami beruházásban megvalósítani tervezett közlekedési fejlesztések témáiban a kialakítandó sorrendre ( 5-10 éves távlatban):A kezdeményezett beruházások megvalósítására mi csak azt a határidőt tudjuk megjelölni, hogy minél hamarabb,mégis, ha időrendi sorrendre van szükség, akkor a javasolt sorrendünk a következő:

1.) Az 51-es főút déli elkerülő szakasza ( a várhatóan tovább növekvő átmenő forgalom elvezetésére, a hercegszántói határállomás kamionforgalomra való megnyitásának előkészítésére, állapot: engedélyes tervvel rendelkezik). A Keleti körút ( az elkerülő út része) 11,5 t-s terhelésre való alkalmassá tétele ( e nélkül ez az útszakasz alkalmatlan a növekvő kamionforgalom fogadására, így az elkerülő úti funkcióra is).

2.) Az 55-ös főút Baja-Pörböly közötti szakaszának a felújítása párhuzamos kerékpárúttal ( állapot: a tervezés folyamatban van, javaslat: a vasút Pörböly térségében való külön szintben való kereszteződésével és a település megkerülésével az M-6-os autópálya megközelítése jelentősen javulhat).

3.) A Baján átvezető 51-es főúti szakasz teljes felületen való felújítása a Dózsa Gy. úton ( a Kaszás utcai körforgalomtól a Jelky térig, valamint a Szt. Antal u.- Kinizsi u. – Wesselényi úti szakaszon a Vöröskereszt téri iskoláig).

4.) A Petőfi szigetre vezető Sugovica híd teljes körű felújítása ( kivitelezési terv rendelkezésre áll).

5.) Az 55-ös főút Észak-nyugati elkerülő szakasza ( állapot: tanulmányterv készül a pontos nyomvonalra és a megvalósíthatóságra), ennek az átadásával valósulhat meg a Baját elkerülő út teljesen. Ezzel teremtődik meg annak a lehetősége, hogy a jelentős kamionforgalom elkerülheti a város területét. Fontos szempont az, hogy a párhuzamosan megépülő kerékpárút biztonságosabbá teheti az ezen a szakaszon várhatóan növekvő forgalmat is, hiszen Gemenc és a Pörbölyi ökoturisztikai Központ látogatása vonzó célpont. A Magyar Közút munkatársainak előzetes jelzése alapján az elkerülő út teljes megépülése után a város belső területein áthaladó főúti szakaszok (51-es, 55-ös) önkormányzati kezelésű úttá nyilvánítását tervezik, vagyis városi kezelésbe akarják átadni. Álláspontunk szerint ez a helyzet ennek az Észak-nyugati elkerülő úti szakasznak az átadásával teremtődik meg. Lényeges ez az elkerülő úti szakasz az országos közforgalmi kikötőnk megközelíthetőségének javítása szempontjából is.

6.) Az 51-es főút Sükösd- Érsekcsanád településeket megkerülő szakaszának megépítése megkönnyítheti az M-9-es gyorsforgalmi út, és az 51-es és 54-es főutak, M-6 gyorsforgalmi út használhatóságát az érintett települések élhetőbbé tételével, egyben biztonságosabbá teszi a települések közötti kerékpár közlekedést is.

7.) Az M-9-es gyorsforgalmi út további ütemeinek megvalósítása Kisszállás és Szeged térségéig komoly lehetőség a jelenleg csak az 55-ös főútra terhelődő, elsősorban romániai kamionforgalom megosztásának.

8.) Az 51-es főút Bajától délre az országhatárig tartó szakaszával teremti meg a hercegszántói határátkelő kamionforgalomra való átalakítási lehetőségét. ( állapot: engedélyes terv korábban elkészült). A főút mellett kerékpárút építése ugyancsak fontos szempont.

9.) A mohácsi híd tervezett megépülése esetén, és annak közúti kapcsolata az 51-es főútig van -ismereteink szerint- tervezve. Véleményünk szerint igazán ezt az út-kapcsolatot érdemes lenne nem csak Csátalja térségéig kiépíteni, hanem egy következő ütemben tovább vinni Bácsborsód- Bácsbokod – Felsőszentiván térségéig úgy, hogy rá kötési lehetősége legyen az 55-ös főútra, átvezetve az erre irányuló forgalmat.

Kerékpáros közlekedés:

1.) a Baját elkerülő út már meglévő és ezt követően megépülő szakaszain párhuzamos kerékpárút kiépítése az út környezetében található ipari vállalkozások, ipari park, külterületi részek megközelítésére,

2.) a Eurovelo-6 Baján átvezető szakasza jelenleg a Petőfi szigeten és a Nagypandúr szigeten keresztül egy 8 km-es erdei kitérővel jut el a város határáig. Azt kezdeményezzük, hogy azoknak a kerékpáros csoportoknak, akik nem az erdei kitérőt választanák a Sugovica mellett kialakítandó kerékpárút egy rövidebb és a város központon áthaladó utat kínálhat választási lehetőségként ezeknek a csoportoknak.

3.) a Eurovelo-6 kerékpárút már kiépített szakaszainak a bajai térségben van egy nagyjából 8 km-es hiánya Baja és Szeremle gátőrháza között, ennek kiépítése folyamatossá teszi az európai kerékpárút hálózatot ebben a térségben is.

4.) a város kerékpárútjainak hálózati kapcsolódása fontos feladat a biztonságos kerékpározás lehetőségei érdekében, ennek egyik kritikus pontja a Jelky tér után a városközpont felé a városon áthaladó 51-es főút Nagy István Képtár mellett lévő szakaszon a kerékpáros közlekedés folyamatosságának biztosításának hiánya. Kérjük a megfelelő megoldás kialakítását.

Vasúti közlekedési fejlesztések:

1.) a Szeged- Szabadka – Bácsalmás – Baja – Pécs vagy Dombóvár vasútvonal az egykori „ Fiumei vasút” rekonstrukcióját jelenti, és Baja városa számára többféle előnyt jelentene. Megteremtheti a Fekete tenger és az Adriai tenger közötti vasúti kapcsolat lehetőségét; a bácskai és a bánáti térségek gazdasági szereplőinek kapcsolódását a Bajai Országos Közforgalmi Kikötővel, 70 km-rel rövidebb vasúti megközelítést jelent a Szegedre utazók számára, bekapcsolja a várost a vasúti közlekedés első vonalába,

2.) a gemenci erdei vasút bevezetése a jelenlegi pörbölyi végállomásától legalább a Baja-Dunafürdő megállóig, vagy Baja vasútállomásig, Javaslat: a jelenlegi vasút nyomvonalán és alapjára illeszteni a keskeny vágányt. Újabb, könnyebb megközelítést biztosíthat a Bajáról induló turisztikai célú gemenci látogatásoknak.

Vízi közlekedés:

1.) a Duna vízvisszatartásának, kiegyensúlyozottabb vízszint viszonyainak megteremtése, a meder mélyülésének megállítása, mindez nemcsak a hajózás szempontjából fontos, hanem a Gemenc ártéri erdejének vízviszonyai, a Duna mellék- és holtágainak, köztük a városképet is meghatározó Sugovica, és a belőle táplálkozó Ferenc tápcsatorna szempontjából is. Egy szakmailag megalapozott és az összes lényeges körülményt figyelembe vevő „ arany középút” megtalálása lenne a cél. Ez a megoldás a Paksi Atomerőmű hűtővíz ellátását is biztonságosabbá tenné, sok egyéb szempont érvényesítése mellett,

2.) a Bajai Közforgalmú Kikötő vasúti kapcsolatának korszerűsítése,

3.) a Bajai Országos Közforgalmú Kikötő bővítése medencés kikötő létesítésével ( tanulmányterv rendelkezésre áll),

4.) Személyszállítás pl. Belgrád-Budapest- Bécs összekötésével, bajai megállóval gyors, környezetbarát meghajtású, katamaránokkal, vagy szárnyashajókkal,

Légi közlekedés:

1.) Baján jelenleg egy sportcélú repülőtér működik, kezdeményezzük ennek továbbfejlesztését, vagy a korábban Baja és Érsekcsanád között működő repülőtér helyreállítását oly módon, hogy az a kis-közép méretű repülőgépek forgalmára alkalmas legyen.A javaslatok, projektek többségét tárgyaló partnereink megalapozottnak és előkészítettnek találták.

Baja, 2022. 11. 08. Széll Péter alpolgármester