2024. 29. Gedeon, Johanna

Közélet

Befelé és kifelé is

Antal Tibor | 2021. November 25. 08:55:13 | Utolsó frissítés: 2 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Nincsenek kirakva körforgalom táblák

A mai képviselő testületi ülésen jelen volt Horváth Róbert a Bajai Rendőrkapitányság képviseletében, akitől az ülés elején munkájukkal kapcsolatban lehetett kérdezni. Rácz Péter képviselő élt is a lehetőséggel, aki arról faggatta az alezredest, illetve inkább kért tőle segítséget, hogy milyen szabályok szerint lehet közlekedni az új Jelky téri körpályán, mert kevesen tudják, hogy másképp, mint egy hagyományos körforgalomban. Sokan behajtáskor, mások kihajtáskor indexelnek.

Horváth Róbert

Az alezredes válaszából megtudhattuk, hogy egyik sem elég, ugyanis a KRESZ 29. paragrafusa szerint befelé, és kifelé is kell irányt jelezni a közlekedőknek! Aki ezt elmulasztja ezt, az 10 ezer forint helyszíni bírságra, ha ezt nem fogadja el 20 ezer forint bírságra sújtható, mellette pedig 3 büntetőpontot is kap. Hozzátette, a rendőröket arra kérték, megfelelően kezeljék ezt a problémát, hiszen a közlekedési helyzet mindenkinek új, hiszen hasonló körpálya még nem volt Baján. Ha esetleg később változás történik, és felhelyeznék a körforgalom táblákat, akkor persze változna a helyzet.

hozzászólok