Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!
A táblabíróság – amely helybenhagyta a szabadságvesztés első fokon kiszabott mértékét – nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek a harmincéves vádlottat.
A nyolcgyermekes, szakképzetlen, munka nélküli, mélyszegénységben élő vádlott több éven keresztül úgy szerzett pénzt, hogy ismeretlenekhez becsöngetett és – főként gyerekeire hivatkozva – kéregetett. Tavaly március 8-án délután is elindult kéregetni tanyájukról, hogy élelemre és héthónapos gyermeke tápszerére pénzt szerezzen. Eljutott ahhoz a családi házhoz, ahol a 87 éves, betegsége miatt már nehezen mozgó sértett élt egyedül. Becsöngetett, de mivel senki nem reagált, kutya sem ugatott, a hangosan szóló tévéről pedig arra következtetett, hogy idős ember lakik ott, elhatározta, megszerezi pénzét.
A vádlott átmászott a kerítésen, a zajra eljövő sértettet pedig fellökte. Az idős asszony elesett, beütötte fejét, és elvesztette eszméletét. A vádlott értékek után kezdett kutatni, a vezetékes telefont kitépte a falból, hogy a sértett ne tudjon segítséget hívni, majd a magához térő asszonytól pénzt követelt. A sértett kérlelte a vádlottat, hogy hagyja őt békén, mert nincs pénze, de a nő tovább kutatott a lakásban, majd ütlegelni kezdte az idős asszonyt, akit a nyakán és a hasán többször meg is szúrt. A vádlott végül 10-12 ezer forintot talált, és távozott a házból. A pénzből tápszert vásárolt gyermekének.
Az életveszélyes állapotban lévő sértettre másnap talált rá gondozója. Az idős asszony több mint harminc sérülést szenvedett el, ezek fele a fejét érte. Két hét múlva hazaengedték, de később újból kórházba került, és augusztus végén meghalt. A szakértői vélemény szerint a bántalmazás és a halál között közvetlen ok-okozati összefüggés nem állapítható meg.
Az idős emberek sérelmére elkövetett rablás miatt korábban már öt év börtönre ítélt asszony beismerő vallomást tett, a táblabíróság előtt pedig sírva azt mondta, hogy nagyon megbánta a történteket.