2024. December 22. Zéno

Közélet

Jogerősen életfogytiglant kapott a bátmonostori hármas gyilkosság egyik tettese

MTI hír és archívum | 2015. Január 23. 10:33:33 | Utolsó frissítés: 10 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

A táblabíróság társtettesként, előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölésben és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a 32 éves férfit, és döntött arról is, hogy nem bocsátható feltételes szabadlábra.

 

Az ügy másik három vádlottja 12, 15 és 17 év fegyházbüntetést kapott, ők leghamarabb büntetésük kétharmadának letöltése után bocsáthatók feltételes szabadságra.

 

Az ítélőtábla 2014 áprilisában kezdte tárgyalni másodfokon az ügyet, de az eljárást felfüggesztették, mert egy védői indítványnak helyet adva az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordultak a tényleges életfogytiglan ügyében. Az Ab január 20-ai ülésén azonban megszüntette az eljárást, mert időközben megváltozott az erre vonatkozó szabályozás, és így az indítvány okafogyottá vált.


Az ítélet szerint az elsőrendű vádlott Baján ismerkedett meg az egyik későbbi sértettel, akit pszichiátriai betegségei miatt kórházban kezeltek. A vádlott rávette a nőt, hogy adja el neki a lakását, a vételárból azonban 3 millió forintot nem fizetett ki. A szerződést később a bíróság érvénytelenítette.

 

A férfi később pécsi ingatlana értékesítésre is rábírta a sértettet, de a 6,5 millió forintos vételárat elvette a nőtől. 2008. március 28-án azzal az ürüggyel csalta az áldozatot és élettársát Bátmonostorra, hogy visszaadja neki a pénzt. Ekkor azonban a vádlottak már részletesen megtervezték, hogy mindkettőjükkel végeznek.

 

A vádlottak és az áldozatok megvacsoráztak egy használaton kívüli házban, majd a férfit kihívták dohányozni az udvarra. Ott az akkor még fiatalkorú másodrendű vádlott az elsőrendű vádlottól kapott pisztollyal hátulról fejbe lőtte őt. A nőt az épületben az egyik vádlott fejbe csapta egy fémcsővel, majd az elsőrendű vádlott megpróbálta lelőni, de a fegyver nem sült el. Ezután ő is magához vett egy csövet, és társaival brutálisan összeverte a nőt, majd megfojtotta. A két holttestet egy közeli erdőben temették el egy előre megásott gödörbe. A vádlottak később igyekeztek azt a látszatot kelteni az áldozatok hosszú időre elutaztak.

 

2009-ben az elsőrendű vádlott elhatározta, hogy megöleti szeretője férjét is. A férfit a vádlott a korábbi gyilkosságok helyszínére csalta, ahol a másodrendű vádlottnak kellett volna lelőnie. A másodrendű vádlott azonban a sértett helyett a falba lőtt, és elszaladt. A sértett ezután fegyvert rántva kérdőre vonta a vádlottat, de végül távozott a házból. 2009. július 18-án a sértett Baján a Petőfi szigeten szórakozott, és éjszaka tért haza. Az elsőrendű vádlott utána osont a nyitva hagyott garázsajtón keresztül és még a kocsijában lelőtte őt. A holttestet egy akácerőben temette el egyik társával. A holttesteket 2010 nyarán találták meg a hatóságok.

 

Így kezdődött a gyilkosok ügye:

 

2010. július 19-én hétfőn került elő Bátmonostor határában az egymással élettársi kapcsolatban álló bajai M. Judit és K. Zoltán holtteste, akiket két éve eltűntként tartott nyilván és keresett a rendőrség – ismertette az ügyet még 2010-ben Polyák Zsolt, a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője. A pár négy feltételezett gyilkosa közül hármat őrizetbe vettek.

S. Zoltán, 20 éves szeremlei, P. Attila 27 éves és Sz. Zoltán, 27 éves bátmonostori fiatalemberek, valamint egy szökésben lévő társuk ellen több emberen elkövetett emberölés bűntett miatt folyt eljárás. Ketten beismerő vallomást tettek, egyikük azonban tagadta, hogy részt vett volna a gyilkosságban.

Az akkori tájékoztatón még csak gyanúként merült fel, hogy a fiatalok közül két embernek valószínűleg köze van egy 2009 júliusában eltűnt bajai férfi, az 52 esztendős Gy. János meggyilkolásához is, akinek a testét kedden ásták ki a rendőrök – ugyancsak Bátmonostor külterületén, egy akácerdőben.

A rendőrség néhány nappal később, július 24-én, pénteken este fogta el az egyetlen, még szökésben lévő gyanúsítottat. T. Norbertet Budapest-Ferihegy repülőtéren vette őrizetbe a rendőrség a korábban ellene elrendelt elfogatóparancs alapján. Az előállított fiatalembert a főkapitányság bűnügyi osztályának munkatársai kihallgatták, ő beismerte a bűncselekmény elkövetését.

 

A nyomozást 2012-ben fejezték be

 

Ekkor már arra is fény derült, hogy a négy gyanúsított egyike, a nyomozás szerint a bűncselekmények értelmi szerzője, egy
29 éves bátmonostori ölte meg 2009-ben  az ismert bajai férfit.

 

A per elsőfokon 2012. július 12-én kezdődött meg Kecskeméten. A tárgyalás a vádirat ismertetése után Sz. Zoltán harmadrendű és T. Norbert negyedrendű vádlott meghallgatásával folytatódott. Ők korábban nem tettek vallomást, de az ügy nyomozati szakaszában beismerték bűnösségüket.

Az ügyben társtettesként szereplő T. Norbert korábbi vallomását fenntartva az elhangzottakhoz észrevételként hozzáfűzte: P. Attila őt bábként irányította, és többször is életveszélyesen megfenyegette; ő félt tőle, ezért segített neki. Kijelentette: egyik áldozatot sem akarta bántani, és sajnálja, hogy nem tudta megakadályozni a történteket, illetve nem volt ereje szembeszállni felbujtójával.

A vád szerint a holttestek eltüntetésében segédkező, ezért bűnpártolással vádolt Sz. Zoltán ugyancsak bűnösnek vallotta magát, tettét azzal indokolta, hogy az elsőrendű vádlott korábban a barátja volt, később pedig tartott attól, hogy ha ellentmond neki, ő is az áldozatok sorsára juthat.

 

Az elsőrendű vádlott mindent tagadott

 

Mindent tagadott a bátmonostori gyilkosságok büntetőperének elsőrendű vádlottja 2012. augusztus 29-i, szerdai meghallgatásakor a Kecskeméti Törvényszéken. P. Attila azt mondta, hogy nem ő követte el a bűncselekményeket, nem is volt jelen a gyilkosságoknál, és nem az ő tanyáján ölték meg a három embert.

 

P. Attila a szerdai tárgyaláson a másod-, a harmad- és a negyedrendű vádlottat “dörzsölt, együtt dolgozó bűnözőknek” nevezte, a rendőrökről pedig azt állította, hogy csak “papírokat gyártottak” ellene.

 

 

Főoldali kép: MTI Fotó