Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!
A hagyományoknak megfelelően rendezték meg november 25-én a 12-esek szalagavató ünnepségét az MNÁMK-ban. Az intézmény nagy sportcsarnoka gyönyörűen feldíszítve várta a vendégeket: szülőket, hozzátartozókat, tanárokat és természetesen az est főszereplőit, a végzős diákokat.
A szalagok feltűzését rövid műsor előzte meg. Kipling: Ha című versét Mészáros Anna, 12.c osztályos tanuló mondta el, majd az Ifj. Illés Zoltán által vezetett Kollégiumi Zenekar játszott el egy ismert német dalt, a Sowieso-t. Ezután ismét egy vers következett. Nicole Sunitsch-tól az Erfolg. Elmondta Farkas Szilárd, a 12.b-ből. Az összeállítást a Quimby Most múlik pontosan kezdetű slágerével zárta a Kollégiumi Zenekar.
Az egyre emelkedettebb hangulatú est az MNÁMK vezetőinek ünnepi beszédeivel folytatódott. Szauter Terézia főigazgató felhívta a figyelmet arra, hogy a szalagavató mérföldkő a 12-esek életében. Elmondta, a feltűzendő szalag jelzi az intézményhez, a közösséghez tartozás nagyszerű érzését, ugyanakkor utal arra is, hogy hamarosan komoly megmérettetések várnak az érettségizendőkre. „Használjátok ki az időt, mielőtt elhagyjátok az MNÁMK-t. Ragadjatok meg minden alkalmat, hogy tanáraitok tudásából, tapasztalatából, tartásából minél több átragadjon rátok! Hiszen így, felnőtt fejjel már tudjátok, hogy a pedagógusok nem ellenetek, hanem veletek együtt dolgoznak. De a mindennapok tanórái, tanulnivalója közepette nézzetek néha rá a hajtókátokra tűzött szalagra. Juttassa eszetekbe, hogy ne csak éljetek és túléljetek, hanem éljétek meg az együtt töltött napokat.” – zárta gondolatait a főigazgató.
Peter Stübler, német igazgató azzal kezdte beszédét, hogy ez a 10. szalagavató ünnepség, amelyen pedagógusként részt vesz Magyarországon, ami sajátos jubileum. Németországban nincs ehhez hasonló rendezvény, ezért külön öröm számára, hogy egy másik ország ilyen fontos iskolai hagyományának részese lehet. „Ápolni kell a tradíciókat, mert aki nem ismeri a múltját, nem tudja építeni a jövőjét sem! Viseljétek büszkén a szalagot, de ne feledjétek: az elkövetkező hónapokban rengeteg feladat vár rátok. Bízom abban, hogy júniusban egy újabb szép ünnep keretében adhatjuk át mindenkinek az érettségi bizonyítványt!” – mondta a német igazgató.
A műsor és a beszédek után került sor az est legfontosabb perceire. Összesen 106 diák matrózblúzára/öltönyzakójára került fel az MNÁMK-s tanulmányaik kezdetét és végét jelző évszámokat tartalmazó apró textília. Szép pillantok voltak.
Nincs MNÁMK-s szalagavató ünnepség a 12-esek látványos össztánca nélkül. Átöltözésük ideje alatt videóösszeállítás idézte fel a négy osztály legemlékezetesebb történéseit. A tánc kiválóan sikerült. Elegáns ruhák, szépen kidolgozott és nagyszerűen végrehajtott koreográfia. Nem volt hiábavaló a sok hajnali próba… Balga Kristóf munkáját dicséri.
Az ünnepi műsor zárásaként anya-fia és apa-lánya tánc következett. Ahogy kell. Érzelmekben gazdagon. Majd elkezdődött a szalagavató bál, ahol együtt táncolt és beszélgetett a végzős évfolyam minden tanulója és az őket tanító tanárok.
Az MNÁMK-hoz méltó, felejthetetlen élmény volt!