Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Bár a munkaterületet már idén áprilisban átadták a kivitelezőnek mégis csak július közepén kezdődött meg Baja új – igaz mindössze 144 méteres – kerékpárútjának építése mely Dr. Alföldi József teret szeli át a piac és a kínai áruház között, majd tart a Penny Market irányába.

Szó szerint irányába, mert a drogéria után egyszer csak vége lesz, és egy kavicsos útban folytatódik ami eddig is ott volt. Mindenesetre azért pozitívum, hogy a belváros felől érkező bringásoknak már nem kell gondolkodni merre vágjanak át a szupermarkethez, bár amióta ezen multi üzletei közül már kettő is van városunkban jóval kevesebbeknek kell ezen agyalni.

Szeptember közepén lett kész az aszfaltozás, és két kerékpártároló is elkészült, ma pedig a felfestés is megtörtént, és a jelzőtáblák is már a helyükön vannak. Lezárva sincs már, így gyakorlatilag ki lehet próbálni.

Beszéltünk arról, hogy a kerékpárútnak egyelőre nincs igazi vége, de azt is ki kell emeljük, hogy a másik oldalon viszont a Bajcsy – Zsilinszky úttal párhuzamos kerékpárúthoz kapcsolódik. A mindenkori városvezetés célja, hogy minél hosszabb összefüggő kerékpárútrendszer legyen a városban.

A Miklós utcánál kerékpáros átkelőt létesítettek, így ott nem kell leszállni a bringásoknak, viszont mint a tábla is jelzi, az autósoknak van elsőbbsége. Erre jó lesz odafigyelnie mindenkinek.

A beruházás az Európai unió által támogatott TOP-os keretből a magyar állam társfinanszírozásában a Széchenyi Terv Plusz programban valósulhat meg egy 961 millió forintos pályázat részeként.
Közben egyik olvasónk arról küldött fotót, hogy ma nemcsak az Alföldi téren festettek, hanem a Szegedi úton is. Bár ott a kerékpárút felújítása még nem fejeződött be.
