2024. 6. Frida, Ivett

Közélet

Ilyen lett a Béla!

Antal Tibor | 2015. November 05. 11:06:38 | Utolsó frissítés: 9 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

 

 

 

Csodálták az épületet az arra járók.

 

Finiséhez érkezett a III. Béla Gimnázium felújításának munkálatai.  A mai nap délelőtt leszedték az épület külsejét eddig eltakaró leplet, és ott jártunkkor délelőtt már az állványokat is bontották el.

 

 

Arnóczki János igazgatótól megtudhattuk, hogy pénteken önkormányzati segítséggel fogják visszaköltöztetni azokat a bútorokat, taneszközöket, amiket szeptember elején a volt tanítóképző épületébe vittek át, mivel a végzős évfolyamot eltekintve ebben a tanévben eleddig ott folyt az oktatás.

 

 

Hétfőtől azonban már mindenkinek  újra a Bélában csengetnek be. Ez persze nem jelenti azt, hogy 100%-osan kész lesz addigra minden. A tornacsarnokban például még akad tennivaló bőven, így hétfőtől még nem is tudják használni a testnevelés órákon, valamint apróbb elmaradások még itt-ott felfedezhetők. Ezek bepótlását a jövő csütörtöki közös bejáráson még egyszer ellenőrizni fogják, illetve tüzetesen átnézik az épületet, és ha talának még hibákat azok javításra kerülnek

 

Szép lett a címer is.

 

 

Feltehetően két hét múlva a kivitelezők már mindennel elkészülnek, és akkor jöhet a várva várt átadó ünnepély.

hozzászólok