Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!
Gyakorlatilag elkészült a McDonald’s új bajai étterme, amit sokan úgy várnak, mint a franciák annak idején a partraszállást. Szinte minden a helyére került, a parkoló is elkészült, és a látványelemeket – logókat is felhelyezték. Még a tereprendezés folyik, de már az étlap is a látható, nyitásra kész a létesítmény. Ma kint jártunk fotózni, belső képeket sajnos nem készíthetünk, de látszólag minden rendben van.
Az új gyorsétterem a Gránátos utcában az 55-ös elkerülő szakasza mellett az automata benzinkút szomszédságában található. Bejárója a Tescoval bejáratával szinte szemben található. Természetesen parkolót is létesítettek, sőt egy mini játszótér is lesz, és persze drive is három kiszolgáló ablakkal.
Lesz egy szabadtéri kiülős rész is. Bár hivatalos hírt nem találtunk a neten, információink szerint csütörtökön már kinyit az étterem. Hogy lesz-e hasonló tömegfelhajtás, mint a többi vidéki étterem nyitásánál, azt nem tudjuk, de arra fogadnánk hogy igen. Ezzel kapcsolatban az a véleményünk, hogy a hamburger második nap is ugyanolyan finom, mint első nap, de lehet hogy jóval kevesebbet kell várni érte.De ha a többség nem így gondolkodik, legalább lesz egy jó hírünk.
Éveken keresztül sokszor téma volt, hogy mikor lesz már a McDonald’s-nak étterme Baján, és mindig nagy vitát kavart a szükségessége a neten. De az hogy ennyi embert foglalkoztat évtizedek óta a hír az biztossá teszi, hogy létjogosultsága városunkban is egy ilyen gyorsétteremnek, magyarul forgalomban feltehetően nem lesz hiányuk. A kérdés, hogy a bajai kis gyorséttermek ebből mit fognak megérezni. De az már egy másik történet.