2024. Október 8. Koppány

Közélet

Gyertyagyújtás hidegben

Antal Tibor | 2023. December 03. 17:52:09 | Utolsó frissítés: 10 hónapja

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Globális felmelegedés ide vagy oda, december 3-án este 5 óra tájban igencsak hidegben került sor az első gyertya meggyújtására a város óriás adventi koszorúján Baján a Szentháromság téren. De ne szaladjunk ennyire előre. Az ünnepi program a Baptista zenekar műsorával kezdődött, majd Lados István baptista lelkész következett akinek az áhítat mellett még viccmesélésre is maradt ideje.

Lados István

Majd a hideg ellenére ismét a zenekar következett pár számmal, valamint Nyirati Klára most már független polgármester mondta el ünnepi gondolatait. Beszéde után következhetett az est szó szerint fénypontja: az első gyertyát Nagy György, a Labdarúgás Utánpótlásáért Alapítvány elnöke, egyben legpatinásabb bajai kispályás focicsapatának a Panaconak vezetője gyújtotta meg.

Nagy György

Kérdésünkre elmondta, nem tudja ki lesz a következő akinek a kispályás focisták közül a jövőben hasonló megtiszteltetésben lesz része, de reméli szintén a Panacoból fog kikerülni. A program hivatalos része ezzel befejeződött, a tömeg a sétáló utcába vonult át, ahol jól fogyott a forralt bor, a sült gesztenye, és a kürtöskalács is.

Megtelt a sétáló utca
A gyerekek szánkózhattak is