Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!
Pár napja momentumos hirdetőállványok jelentek meg Baján a Belvárosi templom, és a játszóház közötti területen. Igazából nem kívántunk neki reklámot csinálni, de azóta történt vele egy és más. Először is téma volt a csütörtöki testületi ülésen, melyről így számolt be a helyi Fidesz közösségi oldala:
“Belvárosi Római Katolikus Plébánia épületén elhelyezendő emléktábla tárgyalása kapcsán, miután polgármester asszony az advent jelentőségéről beszélt, Dr. Zöld László Csabáné képviselőtársunk, a Kereszténydemokrata Néppárt helyi elnöke nemtetszését fejezte ki a Momentum által a belvárosi templom és az adventi vásár közvetlen közelében elhelyezett plakátokról, hiszen az adventi időszakban, az elcsendesedés időszakában az ilyen jellegű pártpolitikai és erőteljesen hangulatkeltő akcióknak nincs helye a templom oldalában, a karácsonyi vásár bejáratában. Polgármester asszony a felvetésre reagálva elmondta, hogy erről az akcióról, annak tartalmáról semmit nem tud (tudomásunk szerint ő a helyi Momentum elnöke).”
“A tegnapi testületi ülésen Dr. Zöld Lászlóné szóvá tette a Szent Imre tér felső részén megnyílt kiállítást. Elmondása szerint sérti a hívők érzékenységét a politikai tartalmú tárlat a templom mellett.A város polgármestereként az a dolgom, hogy a teljes lakosság érdekeit figyelembe vegyem, ezért megkerestem a szervezőket, amennyiben lehetséges, változtassanak a helyszínen. Célom továbbra is az, hogy a város ügyeit ne szoríthassa háttérbe semmilyen pártpolitikai tevékenység, függetlenül attól, hogy engem támogat, vagy nem!”- írta Nyirati Klára polgármester pénteken közösségi oldalán.
Nos, akkor jó hír a templomba járóknak, hogy a plakátok pénteken átkerültek a karácsonyi vásár közepébe, a Tóth Kálmán térre. Hogy ez másoknak is jó hír, abban nem vagyunk biztosak. Egyébként nem ez az első eset, mikor a Tóth Kálmán téren politikai plakátok jelentek meg. 2017. nyarán például az ilyeneket csodálhatták meg a járókelők, és volt olyan BBQ Fesztivál is aminél hasonlókat láthattunk a forgatagban: