Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Februári fóruma után immár második alkalommal érkezett ma városunkba a kampányidőszakban Magyar Péter. Méghozzá jókora csúszással, ami szám szerint egy óra nyolc percet jelent. Nem csoda, hiszen a mai nap hat városban tart beszédet, és ez még kevésnek mondható a tegnapi hét után. Addig zene szólt, illetve aktivisták próbálták szórakoztatni az egybegyűlteket. És hogy miért járt nálunk ismét? Ennek feltehetően az az oka, hogy szoros eredményt várnak a Bács-Kiskun vármegyei 6-os választó körzetben.

Az emberek többsége a késés ellenére megvárta a Tisza Párt elnökét, aki Bartók Béla utcában szállt ki kocsijából kezében magyar zászlóval a húsbolt magasságában, majd a tömegen keresztül az István a király rockoperában szereplő népszerű betétdal a – Te kit választanál? -aláfestésében vonult a színpadhoz. Körülbelül 1500-ra saccoljuk a jelenlévők számát, akik között jócskán voltak vidékiek is. Csontos Bence külön köszöntötte is a környékbeli Tisza Szigetek tagjait felsorolva a választókerület szinte összes községét, de bócsai zászló is lobogott a sokadalomban. A templom előtti rész tömve volt, de álltak a Tóth Kálmán téren is. Sőt, ketten a Bácska Áruház tetejéről is figyelték a történéseket a vége felé általános derültséget okozva.

De rátérve a lényegre: Magyar Péter a Tisza Párt programjával kezdte, amiben minden benne van amit így kampányidőszakban el kell mondani: haza lesznek hozva az uniós pénzek, jobb bérek lesznek, magasabb nyugdíj, adócsökkentés, gyermekek után járó járulékok meg lesznek emelve, az oktatás és az egészségügy fejlesztve lesz. Korábbi bajai fellépésével ellentétben viszont kevesebbet foglalkozott Zsigó Róbert bírálatával, sőt bele is kellett néznie papírjába, hogy eszébe jusson a regnáló képviselő neve. Csontos Bencét viszont már a térség leendő képviselőjeként köszöntötte. “Nem kicsit fogunk nyerni, hanem nagyon – nagyon – nagyon – nagyon.”- mondta, és lehet pár nagyont le is felejtettünk.

Mint elmondta, sikerük záloga, hogy nem kevesebb, mint 50 ezer aktivistájuk van, ami szerinte a valaha volt legtöbb a magyar politikatörténetben. A Tiszának a felmérések szerint több, mint 3 millió szavazója van, ennek ellenére mindenkit a mozgósításra biztatott, hogy a hátralévő 90 órában minél több ismerősével próbáljon beszélni. Valahol 1000 szavazat lesz a két jelölt között, de lehet hogy máshol meg csak három, ami egy családot jelent aki nem ment el leadni a voksát. Ezzel kapcsolatban az ismert angol népi mondókát idézte nem szó szerint:
“Egy szög miatt a patkó elveszett
A patkó miatt a ló elveszett
A ló miatt a lovas elveszett
A lovas miatt a csata elveszett
A csata miatt az ország elveszett
Máskor verd be jól a patkószeget!”

Csontos Bencének 10 perc jutott a 40 perces műsorból. A térség képviselőjelöltje beszélt arról, hogy két éve amikor először járt Magyar Péter Baján, és szakadó esőben tartott gyűlést ugyanezen a téren ugyanennek a furgonnak a tetejéről, azzal az üzenettel, hogy “Ne féljünk!” -még nem is gondolta, hogy ő lehet majd a párt jelöltje. Kiemelte mennyire fontos, hogy Bácska is csatlakozzon az ország vérkeringésébe, ami téren vannak jócskán elmaradások. Készen állunk a feladatra, és egy sokkal jobb Bácskát fogunk építeni.- fogalmazott.

Az összejövetel békésen, mindenféle rendbontás nélkül zárult.
A bajai gyűlés videója teljes egészében itt tekinthető meg.