Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

A napokban sokat foglalkozott az országos sajtó a magyarországi kórházak szerkezet-átalakításával. Bár vannak konkrétumok az Országos Egészségügyi Pénztár (OEP) módszertani munkájában, az egyeztetések még nem zárultak le, így közel sem biztos, hogy a most ismert formában alakítják át ténylegesen az egészségügyet.

Annyit azonban mi is kiemelnénk, hogy az OEP az egyes szakágakat, mint például az ortopédia vagy a belgyógyászat különböző csoportokba (A-E-ig) osztotta be. Az A és a B csoportba tartozó osztályok/részlegek azok, amelyek tulajdonképpen az alapellátást biztosítják, vagyis legalább megyei szinten meg kell oldani, hogy minden ember számára hozzáférhető legyen a kórházi kezelés.  Az A-ba sorolták például a belgyógyászatot, a sebészetet, a labordiagnosztikát, a B-be pedig az onkológiát, az ortopédiát.

Ezen a két csoporton felüli kategóriába került szakmák már sokkal kevesebb intézményben elérhetők. A C-be tartozó idegsebészet, mellkassebészet vagy sugárterápia viszont még regionális, vagyis bár nem minden megyében elérhető, de regionális szinten teljesíteni kell azt a feltételt, hogy hozzáférhető legyen közfinanszírozott formában a betegek számára. Az egyetemek klinikái vagy a megyei kórházak tudják ezt biztosítani. A D-be a nagy költségekkel járó, speciális műszereket igénylő szakmákat sorolták, melyek esetén csak országos szintű ellátás érhető el, ide tartozik szívsebészet, a szervtranszplantáció, az AIDS-betegek ellátása. Az E „a legmagasabb szint” például a neonatológiával, a  gyermek szívsebészettel.

Az egyeztetések jelenleg megyei szinten folynak, mondanunk sem kell, hogy egy-egy megyében a tárgyalásokon mennyi minden múlik. Bács-Kiskunban például a kecskeméti megyei kórház és két kirendeltsége, a kiskunhalasi Semmelweis Kórház és a Bajai Szent Rókus Kórház „versenyez” majd az egyes szakmák ellátásáért.

…Ez a folyamat szorosan kapcsolódik az alapellátás kompetencia szintjének növeléséhez, prevenció fókuszú áthangolásához, és az ágyszámok optimalizálásához vezet. – olvasható egy összefoglaló anyagban (Egészséges Magyarország 2014-2020, megtalálható az Emberi Erőforrások Minisztériumának dokumentumai között).

Vagyis a kórházak vezetését menedzsment (üzleti) szempontúnak képzelik el a jövőben és mindenképpen költséget akarnak csökkenteni az egészségügyben, ami szerintük az ágyszámok „optimalizálásával” érhető el, ez pedig az ország legtöbb megyéjében, így nálunk is csökkentést jelent a Blikkben megjelent információk szerint.

Az elvi megfogalmazás itt egyértelműen a helyzet javítása: Zombor Gábor egészségügyi államtitkár korábban (december végén) éppen azt jelentette be, hogy újabb forrást biztosítanak erre a célra.

Január 1-jétől hatmilliárd forint áll rendelkezésre az egészségügyi várólisták további csökkentésére. Zombor Gábor azt fogalmazta meg célként, hogy az európai sztenderdeknek megfelelő várólistaidők legyenek Magyarországon. Az államtitkár és Kurucz Éva kormányszóvivő is azt mondta, hogy a többletforrással ez elérhető, mert a kisebb beavatkozásoknál így két-három hónap, a nagy műtéteknél – például csípő- és térdprotézis- vagy nagyobb gerincműtéteknél – pedig legfeljebb fél év lesz a várakozási idő. (MTI – Budapest, 2014. december 29., hétfő)

Márpedig éppen a nagy műtétekre kell sokat várni, egy csipőprotézis műtétre például a megyében a Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban jelenleg 49-en várakoznak, legkorábban 476 nap múlva kapnánk időpontot. De a Bács-Kiskun Megyei Kórház szegedi kirendeltségén is végeznek ilyen beavatkozást, ott viszont még többet, 595 napot kell várni. Egy ortopédia nagyműtét esetén még elkeserítőbb a helyzet, Dél-Közép-Magyarországon, a Semmelweis Egyetemen 1139 nap a várakozási idő!

Mandula-orrmandula műtét esetében például 17 nappal; orrmeléküreg, proc. mastoideus műtét esetében 13 nappal; hasfali, lágyék sérvműtét implantátum beültetésével esetében pedig 36 nappal kell számolni.

Természetesen az, hogy egy-egy embernek mennyit kell várnia a különböző ellátásra, nem írja le teljes egészében a magyar egészségügy és a közelünkben lévő kórház jelenlegi helyzetét. Várólisták ugyanis akkor is kialakulhatnak, hogyha bár az adott intézménynek lenne kapacitása a műtétre, a teljesítményvolumen-korlát (TVK) miatt, mégsem végezheti el azt. Ezzel a mutatóval szabályozzák, hogy egy adott egészségügyi beavatkozásból mennyit lehet végrehajtani az adott intézményben, még 2004-ben vezették be. A felülről történő szabályozás célja, hogy „ne szabaduljanak el” a feleslegesen végzett beavatkozások, vizsgálatok, amit aztán nem tudnának a központi költségvetésből finanszírozni.

De van még egy fontos betűszó, amit alkalmaznak a fekvőbeteg-ellátás teljesítményének mérésére, ez pedig a HBCs, vagyis a homogén betegcsoportok. Ez egyfajta betegosztályozási rendszer, amit még 1993-ban vezettek be a magyar egészségügybe. Azokat az aktív kórházi ellátási eseteket sorolja egy finanszírozási csoportba, amelyek nagyságrendileg azonos teljesítményértékkel rendelkeznek, azaz közel azonos a szakmai-technikai ráfordítás igénye, és a csoportba sorolás orvosi szempontból is elfogadható. A besorolást elsődlegesen az ellátást indokló betegségek, a besoroláshoz kiemelt orvosi beavatkozások határozzák meg. Ennek a rendszernek egyfajta át- és továbbgondolása lehet az OEP mostani kategorizálása, amit a fentiekben részletesen kifejtettünk.

A kórházi teljesítmények értékelése különböző mérési rendszerek szerint végezhető el, egyik lehetőség erre a HBCs osztályozási rendszer. A kórházi tevékenységet nem csak az ellátott esetek száma, hanem az ellátott esetek összetétele is jellemzi. A kórházban előforduló esetek lehetséges típusainak száma rendkívül magas.

Az új rendszer lényege éppen az lenne, hogy ahol lehet, ott tovább homogenizálják, és ezáltal javítsák az ellátást. Ez pedig az egyes intézmények feladat- és hatásköreinek még nagyobb központosításával és felülről szabályozásával menne végbe. (De hírt kapott már az is, hogy Budapesten egy óriási „szuperkórházat” építenének.)

A fő problémát abban látom, hogy az átalakítás hirtelen megy végbe, nagyon alacsony szintű nyilvánosság mellett. Nincs konzultáció a szakszervezetekkel, és úgy általában az érintettekkel. Ez bizonytalan helyzet a kórházaknak, az alkalmazottaknak és a betegeknek. A betegekre rövidtávon szinte biztos, hogy csak negatív következmények hárulnak (az átszervezés, a központosítás miatt), középtávon valószínűbb, hogy gyorsul és javul az ellátás, ha a későbbiekben is hajlandó lesz a kormányzat további forrásokat biztosítani a várólisták csökkentéséhez.
Úgy látszik az átszervezés során kizárólag pénzügyi szempontokat vesznek figyelembe. Ez az, amiben nagyon hasonlít ez a mostani átalakítás a Gyurcsány-féle egészségügyi reformra. Nem az érintettek (orvosok, egészségügyi szakdolgozók, betegek) szempontjait nézik, nem a problémák hosszú távú megoldása áll a központban. Érdemi plusz pénzt nem juttatnak a rendszerbe, csak egyszeri ideiglenes korrekció történik.

Az átalakítás tehát nem kizárt, hogy elbocsátásokkal is együtt járna, mindezek azonban egyelőre csupán feltételezések. Az viszont bizonyos, hogy úgy, ahogyan mi – potenciális betegek – sem tudunk sok mindent a bevezetendő rendszerről, úgy a kórházi és egészségügyi dolgozók sem, akiknek viszont a megélhetése múlhat egy-egy átszervezésen. A kivándorlás pedig éppen az orvosokat és ápolókat érinti leginkább, a terveket készítőknek ezzel is számolniuk és kezdeniük kell valamit.