2024. Október 6. Brúnó, Renáta

Közélet

Átadták az 55-ös főút Szeged és Mórahalom közötti felújított szakaszát

MTI | 2015. Október 22. 15:31:08 | Utolsó frissítés: 9 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

Domaszék, 2015. október 22., csütörtök (MTI)

 

    B. Nagy László (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője avatóbeszédében hangsúlyozta, a határ mentén élők régóta várták, hogy megújuljon a Dél-Dunántúlt a Dél-Alfölddel összekötő 55-ös út.
    A Szeged és Mórahalom közötti szakasz átadásával a főút öt részéből négy elkészült. A tervek szerint 2017-re pedig a Mórahalom és Kelebia között szakasz rekonstrukciójával teljes egészében megújul az 55-ös út – tudatta a Csongrád megye fejlesztési biztosi posztját is betöltő politikus.

 


  Fotók: Nemzeti Infrastruktúra fejlesztő Zrt facebook oldala.

 

  Az útfelújítás sokat jelent a közlekedésbiztonság szempontjából, hiszen Szeged és Mélykút között már 60 kilométeren úgy haladhatnak a járművek, hogy nem kell behajtaniuk a települések központjába – közölte.
    Loppert Dániel, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója elmondta, az 55-ös Dél-Magyarország egyik legforgalmasabb főútja, naponta 7500 gépjárműegység halad át rajta.
    A Szeged és Mórahalom közötti szakasz felújítása során a kivitelező Strabag Általános Építő Kft. megerősítette az út burkolatát, amely a korábbi 6,5-7 méteres szélesség helyett 7,5 méteres lett. Két körforgalmat alakítottak ki Domaszéken, 3,1 kilométeren az úttal párhuzamosan kerékpárút épült, a Maty-ér fölött pedig új kerékpáros híd vezet át, és átalakították a buszmegállókat is.