Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!
Az elmúlt évekhez hasonlóan 2023-ban is nyomon követtük, a bajai helyi médiákban hol – mennyit szerepelnek regnáló képviselőink, politikusaink. Nos, azt kell mondjuk, hogy az előző évhez képest szinte mindenhol kevesebb publicitást kaptak az ezzel foglalkozók. Persze az is igaz, hogy 2023-as év 2022-vel (és majd 2024-gyel) ellentétben nem volt választási év. Az egyszerűség kedvéért továbbra is Sikeres Bajáért Egyesület blokkjában szerepelnek azok a politikai erők képviselői, akik 2019-ben együtt nyerték meg a bajai önkormányzati választásokat, azóta viszont elváltak útjaink, de hogy ki – hova tartozik azt nehéz hivatalosan besorolni, és korábban reklamáció is volt ebből. Ide csaptuk a néha feltűnő egyéb ellenzéki pártok szereplőit is, kamupártoknak meg ugye az idén nem volt jelenésük.

Bajai TV Híradói nyilatkozatok
Ha már leszerelésről beszéltünk: a Bajai TV híradójában Nyirati Klárát a korábbi 102 helyett csak 79-szer szólították meg. A polgármestert két alpolgármestere, Széll Péter (31), és Hajdú Miklós (21) követi. A képzeletbeli dobogóról épphogy leszorult Zsigó Róbert. Országgyűlési képviselőnk 18-szor adott riportot a korábbi 28 helyett. A képviselők közül Kámánné Dr. Bari Bernadett(9), és Preininger Rozália (7) volt legtöbbet képernyőn.
Bajai TV Híradói nyilatkozatok
Sikeres Bajáért Egyesület
Nyirati Klára 79
Széll Péter 31
Hajdú Miklós 21
Preininger Rozália 7
Szekérné Dikán Edina 3
Brachinger Tamás 3
László Károly 3
Dr. Sörös Gergely 2
Összes Sikeres Bajáért: 149
Országos ellenzék :6
Összes Sikeres Bajáért Mozgalom + ellenzék: 155
Fideszes nyilatkozatok
Zsigó Róbert 18
Kámánné dr. Bari Bernadett 9
Rácz Péter 6
Kovács Csaba 5
Dr. Zöld László Csabáné 4
Csubákné Besesek Andrea 4
Összes helyi fideszes nyilatkozat : 47
Megyei fideszes nyilatkozatok :7
Országos fideszes nyilatkozatok: 32
Összes fideszes nyilatkozat: 86
Sikeres Bajáért Egyesület + ellenzék– Fidesz nyilatkozatok aránya 155 – 86

Bácskai Napló
A Bácskai Naplóban a névmegjelenések lényegében nem, a képmegjelenések kapcsán viszont visszaesés tapasztalható. Korábban Nyirati Kláráról egymaga 36 fotót találtunk, most összesen ennyit alpolgármestereivel, képviselőivel együtt. A fideszeseknél még nagyobb a bukta e téren, a 2022-es 9 után 3-ra esett vissza a képi megjelenésük, de ez a 36 a 3-hoz arány is még mindig kiegyensúlyozottabb, mint a korábbi ciklusban mondjuk a 2018-as éveben, amikor a Fidesz 454 (nem elírás) – 15 arányban tarolt e téren.
Bácskai Napló
Név + képmegjelenítés
Sikeres Bajáért Egyesület
Nyirati Klára 130 + 20
Széll Péter 41 + 7
Hajdú Miklós 34 + 4
László Károly 16 + 0
Preininger Rozália 10 + 0
Dr. Sörös Gergely 9 + 2
Hornyák József 7 + 1
Szekérné Dikán Edina 6 + 0
Teket Melinda 4 + 0
Dani Gitta 4 + 0
Barna György 1 + 1
Összesen: 262 + 35
Megyei ellenzék: 0
Országos ellenzék: 6 + 1