2024. Október 12. Miksa

Közélet

A Duna szállóban adták át a magaspartot

Antal Tibor | 2015. Szeptember 26. 15:33:03 | Utolsó frissítés: 9 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

Emlékszik még valaki erre? 2015. január 1.

 

A szombat délelőtt a Szentháromság térre meghirdetett projectzáró ünnepély az időjárási körülmények miatt a Duna szálló teraszán lett megtartva, így nem csoda, hogy szinte csak az érintettek voltak jelen: a politikusok, a kivitelezők, a hivatal dolgozói és a sajtó képviselői.

 

 

Elsőként Fercsák Róbert polgármester beszélt, majd Zsigó Róbert államtitkár a térség egyik országgyűlési képviselője. Mint jelezték, nem beszéltek össze a beszéd megírásánál, ami látszott is mert körülbelül kétszer mondták el majdhogynem ugyanazt. Orbán Viktor akkori miniszterelnök 1999-es itt jártakor megígérte egy Hétház utcai lakosnak, hogy meg lesz erősítve a magaspart, és most lett ebből valóság. Azért nem előbb, mert bizonyos dolgok ugye közbe szóltak, de a “tettek kormánya” amit megígér, azt betartja.

 

 

A magaspartfal megerősítésről egyébként először a bajai származású Bajnai Gordon rövid miniszterelnöksége alatt tettek bejelentést. Az első nyertes pályázatnál a 2.2 milliárdos beruházáshoz  400 millió forint városi önrészt kellett volna biztosítani a kivitelezés megkezdéséhez, ám az új pályázatnál már nem volt szükség városi önerőre.

A project Európai Uniós és Magyarország kormányának támogatásával jött létre 2.243.310.408 Ft-ból.

 

 

A pojectztáró ünnepélyt pezsgős koccintás, és svédasztal zárda.

 

Facebook albumunk  a munkálatokról:

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.939999139373472.1073741858.806675712705816&type=3

 

Projektbemutató

 

A projekt elsődleges feladata Baja város központjában,a Petőfi hídtól kezdődődően a Kamarás Duna ág (Sugovica) 1.300 m-es partszakaszán a mozgásveszélyes partfal megerősítése volt.

A partfalon gyakorlatilag a megépülése utáni időszaktól kezdődően észleltek és tapasztaltak lejtőirányú mozgásokat, melyek a partfal körömpontján létesült épületek terheinek hatására felgyorsultak. Talajmechanikai fúrások eredményeként megállapításra került, hogy jelentős vastagságú szerves anyagot, valamint összefüggő, Sugovica felé áramló talajvizet észleltek. A projekt kettős célkitűzéssel került kidolgozásra és megvalósításra, azaz a rézsűállékonyság biztosítása érdekében végzett földművek és kőművek megépítésén túl a csúszás okát jelentő víztelenítés is megoldást várt. Így a beruházás keretében az 1:2 arányú, megtámasztott rézsű kialakítása mellett 49 darab átlagosan 125 m hosszú szivárgók fúrására is sor került, amelyek képesek a terület mögött felhalmozódott felszín alatti vizeket elvezetni. A fejlesztés kiemelt része volt a Szentháromság tér partfal felöli oldalán a térrekonstrukciós munkák utolsó szakasza, amely keretében a felső sétány partélig történő megépítése mellett a közvilágítás megújítása és a város főteréhez méltó „Baja” típusú korlát került elhelyezésre.
A projekt keretében megvalósult műszaki megoldások hatékonyságát monitoring rendszer kiépítésével tudja az önkormányzat nyomon követni, amelynek segítségével a legkisebb mozgások is mérhetők.
A város középtávú célja, hogy a fejlesztéssel létrejött eredmények hatásának növelése érdekében a Sugovica természeti értékeinek megmentésért további revitalizációs beruházásokat hajtson végre pályázati források bevonásával.

 

A projekt legfontosab adatai:

A projekt címe: A Bajai Sugovica magasparti szakaszának megtámasztása, az épített és természeti környezet védelme
Kódszám: DAOP-5.2.1/D-12-k-2013-0001
Támogatás összege: 2.243.310.408 Ft
Támogatás mértéke: 100 %
A Projekt kezdete: 2014.06.17.
Kedvezményezett: Baja Város Önkormányzat
Közreműködő Szervezet: DARFÜ
Támogató: Az Európai Unió és Magyarország Kormánya

 

Forrás:sugovica.projectkronika.hu

 

2015.III.6.