2024. December 22. Zéno

Közélet

373 milliót nyert Érsekcsanád

Antal Tibor | 2020. Augusztus 10. 13:12:11 | Utolsó frissítés: 4 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

“Ez a hét is jól kezdődött. Megérkezett az értesítés, hogy az iparterület fejlesztése-2 című pályázatunkra 373.700.000 Ft támogatást nyertünk el. ” – írta lelkendezve Felső Róbert Érsekcsanád polgármestere közösségi oldalán.

-Amikor néhány éve kidolgoztuk Érsekcsanád továbblépésének stratégiáját, akkor két fő célt nevesítettünk. Egyrészt segíteni kell a vállalkozások betelepülését a községbe, másrészt a Dunai üdülőövezet kihasználásával a turisztikai irányt kell erősíteni. Mindkettő új alapokra tudja ugyanis helyezni az önkormányzat gazdasági lehetőségeit és Érsekcsanád térségbeli szerepét is erősíti. Az ipari terület-1 pályázaton 230 millió forintos támogatással erősítettük meg a meglévő keleti iparterületünk bővítését, míg most 370 millió forintból a Dunai út melletti nyugati ipari területet tudjuk fejleszteni. Szükség is van rá, hisz a gabonatároló, a kacsatelep, a fémüzem, a borsótároló forgalma egyre bővül, új csarnokok épülnek, így fontos, hogy az üzemek jó úton legyenek megközelíthetőek. Ezt a felújított utat viszont a turisztikai projektben is használni tudjuk, hisz a Duna partra közlekedők is használni fogják. Sőt nem titok, hogy a továbblépést az utolsó 1,2 km-es szakasz aszfaltozásában már egy turisztikai pályázatból tervezzük. A két ipari területünket így több, mint 600 millió forintból tudjuk fejleszteni. A stratégiánk tehát beérni látszik. Köszönet a projektben az ötletért, a segítségért és a támogatásért országgyűlési képviselőnknek, Zsigó Róbert államtitkár úrnak, Rideg Lászlónak, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökének, Vedelek Norbert alelnök úrnak, akivel folyamatosan személyesen is egyeztettünk. Köszönet továbbá a megyei területfejlesztési kft. dolgozóinak, a tervezőnek, és minden kollégámnak, akikkel együtt dolgoztunk a pályázat elkészítésén. – zárta sorait a község első embere.

🙂
🙂