2024. Október 6. Brúnó, Renáta

Kékfény

Tetten ért tolvaj

www.police.hu | 2017. Augusztus 25. 15:56:49 | Utolsó frissítés: 7 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

A gyanú szerint 2017. augusztus 23-án 18 körül egy 30 éves helyi férfi jelent meg az egyik dávodi templomnál, ahol ekkor mise volt. A férfi előbb a templom mellett található plébániához tartozó bekerített udvarra, majd – az egyik ablakot kirántva – a plébánia épületébe ment, ahol egy irodai asztal zárt fiókjából hozzávetőleg 5000 forintot magához vett és sietve távozni akart. A férfi azonban nem jutott messzire, mert a plébánia folyosóján már várták őt a körzeti megbízottak, akik elfogták.

 

A férfi nem volt ismeretlen az egyenruhások számára. Már korábban felmerült a gyanú, hogy több alkalommal is bement a plébánia területére, ahonnan hozzávetőleg 200 ezer forintot lopott el. A rendőrök elfogása előtt meglátták őt a plébániánál, ezért követték a férfit és így az újabb bűncselekmény elkövetéskor a helyszínen érték tetten.

 

Vele szemben lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Bajai Rendőrkapitányság.