Kékfény

Az előre kiadott információk szerint ezeken a helyeken helyezik ki a sebességmérő készüléket Baján és környékén.

Bácsalmáson pedig egy személygépkocsi hajtott az árokba, drótkötéllel húzták ki, hogy ne akadályozza a forgalmat.

A két autó frontálisan ütközött. Kiskunhalasról a hivatásos, Kiskunmajsáról az önkéntes tűzoltók siettek a baleset helyszínére.

05.
Június

A borotai ügy

Az előzetes orvosszakértői vélemény alapján nem a bántalmazásból származó sérülések okozták a sértett halálát.

Június 2-án ellenőriztek egy gépkocsit a bajai rendőrök. Az utastérben egy hátizsákba rejtve – légmentes csomagolásban és műanyagzsákban – hozzávetőleg 1 kilogramm kábítószergyanús növényi származékot találtak.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya egy 30 éves szerb állampolgárral szemben embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást.

Egy bácsalmási ingatlan garázsába tört be a 29 éves férfi, majd az onnan eltulajdonított vasakat és fémárut kézikocsin tolta az utcán hazafelé. Ekkor találkozott a rendőrökkel, akiknek bevallotta tettét.

Hét és fél év börtönbüntetésre ítélte a Fonyódi Járásbíróság szerdán első fokon azt a 39 éves most már budapesti, egyébként bajai származású férfit, aki tavaly augusztusban az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) fonyódligeti gólyatáborában megerőszakolt egy lányt. Az ítélet nem jogerős.

A határ előtti szakaszon teljes az útzár, a személyautók tudnak kerülni. A járműben, melyre az áram alatt lévő oszlop vezetéke zuhant, ketten utaztak, de nem sérültek meg.

Tegnap késő este egy személyautó az út szélén álló fának csapódott Jánoshalma közelében, két férfi az életét vesztette .