Óvakodjanak a trükkös tolvajoktól!
Önkormányzati dolgozónak kiadva magát egy idős hölgy pénzét lopta el ismeretlen tettes Baján. A bűncselekmény elkövetőjének elfogása érdekében a Bajai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytat nyomozást.
Tűzeseti helyszínelők – „CSI Szentkirály”
A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság rendhagyó tűzeseti helyszínelői továbbképzést szervezett. A Szentkirályon megtartott terepgyakorlat célja a szakmai ismeretek célirányos bővítése, valamint a társszervekkel – valós, életszerű, de rendhagyó tűzesetek helyszínén – történő közös helyszíni szemle lefolytatásának gyakorlása volt.
Kirabolta a keceli házat
Romániában fogták el azt a 29 éves nőt, aki tavaly nyáron két keceli ingatlant fosztott ki. A nő a sértett egyik házát takarította, miközben a másik lakást bérelte.
Lóháton a bajai tanyavilág védelmében
A Bajai Rendőrkapitányság körzeti megbízottjai a helyi lovas polgárőrökkel, a közterület-felügyelőkkel és a városőrökkel közös szolgálatot láttak el a külterületeken.
Minősített embercsempészés bűntettével vádolják azokat a belgrádi férfiakat, akik 2015. március 16-án ismeretlen megbízóik szervezése alapján, fizetségért 9 afgán és iráni migránst csempésztek át a szerb-magyar államhatáron, majd gépkocsival, az egyik vádlott felvezetése mellett a magyar-osztrák határra akarták szállítani őket.
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat egy hercegszántói férfivel szemben.
Fokozott ellenőrzés Baján is
A „villám akcióban” közel 1000 sofőrt ellenőriztek a kecskeméti és a bajai rendőrök.
Trafó égett Soltvadkerten
Hétfőn délelőtt kapott lángra a nagyfeszültségű trafó.
Súlyosan megégett a kislány a főzőversenyen
Mentőhelikopter vitte kórházba azt a 4 éves kislányt, aki szombaton egy jánoshalmi főzőversenyen égett meg – írja a Baon.hu.
Tűz volt Baján és Mélykúton is a hétvégén
A Vöröskereszt téri ingatlanban egy ágybetét, amit a lakók sikeresen eloltottak. Mélykúton egy tetőszerkezet kapott lángra, önkéntes tűzoltók siettek a helyszínre.