2024. December 22. Zéno

Kékfény

Lezárt akta: Megölte az élettársát

www.police.hu | 2016. Március 02. 14:22:32 | Utolsó frissítés: 9 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

Egy 39 éves nő ment be 2015. szeptember 4-én 19 óra 30 perc körüli időben a Bajai Rendőrkapitányságra. Elmondása szerint korábban szóváltásba keveredett élettársával, akit otthonuk kertjében többször fejbe ütött egy üveggel és feltehetően meghalt. A helyszínre kiérkező rendőrök megtalálták a 44 éves férfi holttestét.

A nyomozás során kiderült, hogy a nő előre kitervelte a bűncselekményt. Élettársát leitatta, majd az eszméletlen férfit több alkalommal egy téglával majd a vodkás üveggel fejbe ütötte, ezt követően a törött üveg darabjával nyakon szúrta a sértettet.

S. Árpádné ellen – őrizetbe vétele mellett – emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai a nyomozást a napokban befejezték, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek küldik meg.