Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Bejelentés érkezett 2025. július 30-án délután Bátaszékről, mert egy férfi egy teherautóval több parkoló járművet és egy oszlopot is megrongált, majd megállás nélkül továbbhajtott. A bátaszéki egyenruhások kezdték meg az adtagyűjtést és rövid időn belül megtalálták a leírásnak megfelelő teherautót, de a sofőr eltűnt. A rendszám alapján megkeresték a tulajdonost, aki elmondta, a platós Iveco-t korábban a kollégái használták, de jelenleg másik autóval járnak dolgozni. Mivel ő Nógrádban van, pontosabb tájékoztatást nem tud adni. Megadta az egyik Bátaszék környékén dolgozó kollégája számát, aki megerősítette, a platós autót nem használják, mivel a forgalomból kivonták. Az az albérletük udvarán, leghátul van leállítva. Mint mondta, két férfi maradt akkor a háznál, mert ők indultak volna haza.
Időközben a körzeti megbízottak felkutatták azt a 34 éves nógrádi férfit, aki társa elmondása szerint közös italozást követően önhatalmúan ment el az autóval, nem kérte senkitől, csak elhajtott. Nem volt sokáig távol, de a nyomokból ítélve balesetezhetett.

Az igazoltatott férfi elmondta, hogy valóban italozott a vezetés megkezdése előtt, de akkor is, amikor hazaért, ezért kollégáink előállították mintavételre. Az ittasságon túl az is bebizonyosodott, hogy a férfi nem rendelkezik vezetői engedéllyel, soha nem is volt jogosítványa. A teherautót korábban a forgalomból kivonták és kötelező felelősségbiztosítással sem rendelkezik. Az autót a tulajdonos tudta és belegyezése nélkül használta, amivel két parkoló autónak és egy oszlopnak is nekihajtott.

Az engedély nélküli vezetés és az anyagi káros közlekedési baleset okozása miatt szabálysértési, míg az ittas járművezetés és a jármű önkényes elvétele bűntett miatt büntetőeljárás indult.