Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Vádat emelt a Bajai Járási Ügyészség egy pénzfutár ellen, aki idős emberektől telefonon kicsalt értékeket, pénzt és ékszereket vett át és szállított az “unokázós” csalóknak, egy külföldön élő magyar párnak – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.
A vádirat szerint a pár tavaly ősszel elhatározta, hogy pénzszerzés céljából idős embereket fognak telefonon becsapni. A hívások során a férfi azt állította a sértetteknek, hogy a hozzátartozójuk bajba került, büntetőeljárás indult ellene vagy letartóztatták, és a szabadon bocsátásukra hivatkozva többmilliós összegeket kért.
A pénzért érkező emberek egyike volt az ügy vádlottja, aki társával együtt gépkocsival ment a sértettekhez. Az idős – 74 és 87 év közötti – áldozatoktól átvette a pénzt, illetve az ékszereket. A férfi és társa hét sértettnél, köztük két, Baja környéki településen élő idős embernél jelent meg. Négy esetben meg is kapták a kért – 2-4 millió forintos – összeget, míg egy esetben a sértett a 200 ezer forint készpénzt arany ékszerekkel egészítette ki 2 millió forintra.
A járási ügyészség a letartóztatásban lévő férfit 7 rendbeli, a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntettével – ebből két esetben ennek kísérletével -, valamint kábítószer-birtoklás vétségével vádolja. A vádlott bűnösségéről a Bajai Járásbíróság fog dönteni.
A csaló pár és a vádlott társa ellen elfogatóparancsot adtak ki ki – áll a közleményben.