Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!
Csalás miatt vádat emelt a Bajai Járási Ügyészség egy könyvelővel szemben, aki a megbízási díjait éveken át úgy vette át ügyfeleitől, hogy közben érdemi könyvelést nem végzett – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.
Azt írták, hogy a nő négy ügyfele egyéni vállalkozását is hosszabb ideje könyvelte, így megbízták benne.
A nő a sértettektől havi, kéthavi rendszerességgel átvette a könyveléshez szükséges iratokat és számlákat, valamint megkapta a megbízási díjat. A személyes találkozásokkor a vádlott azt a hamis benyomást keltette, hogy a könyvelést szabályszerűen végzi – ismertette a főügyészség.
Valójában a nő két ügyfelének 2018 januárjától, a harmadiknak 2019 januárjától, míg a negyediknek 2020 januárjától nem végzett érdemi könyvelési tevékenységet, rendszeresen elmulasztotta az esedékes bevallások benyújtását is.
A csalás leplezéséért a vádlott a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól az általa kezelt ügyfélkapukra érkező iratokról, így a kiszabott mulasztási bírságokról sem tájékoztatta a sértetteket, akik még évekig fizették neki a könyvelési díjat.
A tájékoztatás szerint a nő a könyvelési díjak átvételével 108 ezer és 540 ezer forint közötti kárt okozott a sértetteknek.
A Bajai Járási Ügyészség a nőt nagyobb kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével és 3 rendbeli kisebb kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével vádolja.