2024. December 22. Zéno

Ajánlunk egy közeli kirándulóhelyet

Az elmúlt hétvégén gyermeknapi programként a Sötétvölgyben jártunk, mely a Szekszárd-Geresdi-dombság egyetlen természetvédelmi területe, és Bajától nincs is túl messze (kb. 50 km). Szekszárd után (jobb ha elkerüljük az M9-esen) a 6-os úton Pécs irányába kell menni, és Kakasd előtt lesz balra egy táblával (figyelni kell) jelzett leágazás. A hely a pecások paradicsoma is az itt található tónak köszönhetően, de mi inkább a családi vonatkozásokra fókuszálnánk

Szóval adott egy tó melynek partján található a Gemenc Zrt. pár éve kialakított fogadóközpontja. Itt üzemel a Völgy Cafe ahol frissítőket, és pár gyors harapnivalót lehet vételezni. Emléktárgyakat viszont nem, helyette pecsétet kaphatnak a gyerekek Kajla igazolványukba a pultos nénitől. Mellette egy új játszótér is található.

Amit fontos kiemelnünk, hogy nem a leghagyományosabb játszótérről van szó. A hinták és a csúszdák mellett egy speciális mászóka is megtalálható itt, mely süllőfészket formál, de van drótkötélpálya, valamint kis beülős házikók is, amikben a hozott elemózsiát is elfogyaszthatjuk.

De ha esetleg szalonnát akarnánk sütni, vagy bográcsozni, arra is van lehetőség. Pár métert megtéve az erdő felé, a fák között található a Piknik liget, ahol több sütőhelyet alakítottak ki, és mellette szintén vannak fedett pihenőhelyek, akárcsak a tóparton.

Piknik liget

Az erdőben számtalan lehetőség van a túrázásra, ahol több útvonal is ki lett alakítva. Megmászhatjuk a várhegyet, felmehetünk a kilátóba, de akár futhatunk, kerékpározhatunk is. Ezekről bővebben a Gemenc Zrt. honlapjáról tájékozódhatunk. A tótól 1700 méterre van egy elágazás: balra a Gyermektáborhoz jutunk, jobbra pedig a Nagyrétre, ahol parkoló is van, a réten pedig játszótér, foci- és streetball pálya, esőbeálló, tűzrakó hely.

A nagyrét Fotó:Gemenc Zrt.

Mi kezdésként nem egy turistautat választottuk, hanem legegyszerűbb gondolatként a tó megkerülését, ami kisgyermekekkel is vígan teljesíthető. Nos, ha valaki igazi plédes piknikezést szeretne tervezni, itt bátran megteheti. Körben is van egy szakasz az erdő mellett ami tökéletesen megfelel erre, vagy a hídon keresztül be lehet menni a félsziget jellegű szigetre is.

A félsziget

Sétánk során megismerkedhetünk a vízparti nádas élővilágával is. Találkozhatunk, gémekkel, kiskacsákkal, békákkal, szitakötőkkel, madarakkal, és a halak csobbanásai is megfigyelhetőek, a virágokról és növényekről nem is beszélve.

Csakúgy, mint a hódok munkája a vízparti fákon, amit drótkerítéssel próbálnak megóvni. Ez némely helyen eső után köpönyegnek tűnik.

Összességében egy remek délutáni programot szervezhetünk a családnak már a tóparton is, aki esetleg kirándulni is akar, az ennél jóval többet is. Mi biztos, hogy vissza fogunk még menni.

Völgy Cafe