2024. December 22. Zéno

Sport

Többet vártak Baján is

Antal Tibor | 2015. December 12. 07:44:05 | Utolsó frissítés: 9 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

 

– Hetedik helyen zártuk az őszi szezont, de van egy elmaradt mérkőzésünk a Jánoshalma ellen. Ha azt hozni tudnánk februárban akkor pontszámban beérnénk az 5. Kecskeméti LC-t, ami őszességében még mindig csalódás a számomra de azért voltak az ősznek pozitív jelei is amikor kezdett összeállni a csapat Sajnos nyáron megint nulláról indultunk, hiszen 5 játékosunk maradt a tavalyi keretből. Jó játékosok érkeztek innen – onnan, de különböző erőnléttel, így kellett hozzá idő mire összeállt a csapat, de az ősz közepétől már masszív jó teljesítményt nyújtottunk, de ebben is azért még voltak hibapontok.

 

– Ki tudsz emelni valakit az őszi teljesítmények alapján?

 

Nem nagyon szeretek kiemelni, de úgy gondolom, hogy Tóth Dániel magabiztos jó teljesítményt nyújtott, de ugyanígy mondhatom  Csengő Tamást, és Jenei Lászlót aki amikor be tudott állni játszani sérüléséből felépülve  jó teljesítményt nyújtott. A fiatalok közül jól mozgott Sibinger Dávid akitől vártam is, illetve azok az emberek akik kiegészítő emberként érkeztek Farkas Krisztián, Rácz Ferenc  amikor játéklehetőséget kaptak nem okoztak csalódást. Sérülés gátolta Lógó Zsoltot. Tőle többet várok tavasszal hiszen ő meghatározó kell hogy legyen. Ha ő egészséges, és jó szellemű amit joggal várhatunk tőle akkor úgy gondolom, hogy vezére lehet ennek a csapatnak, de ősszel ez nem erről szólt a részéről.

 

Egy dolgot tudomásul kell venni a játékosoknak amit megtapasztaltunk, hogy a megyei bajnokságban mindenki ellenünk a maximumot nyújtja, és ez is egy teljesen normális dolog, de úgy gondolom hogy erre jobban fel kell készülni.

A csapatteljesítmény ahogy említettem a közepétől jó volt, az eleje sikerült szerintem gyengére. Be is jött a nagy Waterloo Tiszakécskén, ahol egy hatost kaptunk rögtön a 2. fordulóban. Nem gondolnám, hogy ekkora különbség van a két csapat között, de az összteljesítmény alapján is látszik, hogy valahogy másképp működnek a dolgok. Voltak szép mérkőzéseink, amikor sok gól rúgtunk, a közönség is élvezte, tényleg ötletesen szépen futballoztunk. Ez kellene jellemezze a csapatot, és ezt várom a tavasztól.

 

 

– Mire emlékszel vissza legszívesebben?

 

– Lehet hogy furcsán hangzik, de a két legpozitívabb élmény tavaszról a KHTK elleni hazai 2-1-es vereség, és a Kalocsa elleni idegenbeli 3-3. A Félegyháza ellen látszott, hogy a csapatban van erő, tartás és játéktudás, illetve Kalocsán is ahol csak x lett. Azért mondom ezt a két meccset, mert egy hogy az idény közepén voltak, a másik pedig mind a két meccsen kellett egy olyan fegyelmezett játék, ami el tudta viselni, hogy véleményem szerint ezen a 2 meccsen volt a játékvezetés a leggyengébb.

 

– Hogy fog telni a téli időszak?

 

– Most vasárnap a Szöllősi Tamás emlékére rendezett teremtornán veszünk részt Bácsbokodon, utána teljes pihenő. A játékosok gondolom, hogy kispályáznak , de a cél, hogy mindenki egészségesen álljon rendelkezésre jövő év elején. Január 11-én fogjuk elkezdeni a felkészülést, ami nem lesz túl hosszú, hiszen csak 5 hét az egész, ugyanis február 27-én indul a bajnokság, és előtte egy héttel valószínűleg nekünk le kell játszani az elmaradt mérkőzést is

 

 

– Lesznek változások a keretben?

 

– Én úgy gondolom, hogy mindenkire számíthatok tavasszal is, nem gondolom, hogy bárki is elmegy a mi szándékunk ellenére. Bízom benne, hogy nem lesz változás, viszont szeretnénk pár játékost igazolni a környező csapatokból.

 

– Szombaton EB sorsolás, kiket vársz a magyarok csoportjába?

 

– Teljesen mindegy, hogy kit kapunk, még ha lehet, hogy a 4. kalapban van aki gyengébb nálunk. Én úgy gondolom hogy annyira erős ez a keret, hogy akit meg lehet verni azt megverjük, és esetleg lehet benne egy bravúr is. De azt nem tudnám így megmondani, hogy ki az aki nekünk nagyon jó lenne.