2024. 28. Hajnalka

Közélet

Rendkívüli testületi ülés lesz ivóvíz ügyben!

Antal Tibor | 2017. Január 30. 16:04:16 | Utolsó frissítés: 7 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

A havi rendszerességű képviselő testületi ülések meghatározott napirendi pontok szerint szoktak haladni. Minden előterjesztésnél csak az adott témában lehet hozzászólni. Kivétel ez alól az utolsó pont, a képviselői bejelentések, felvilágosítás kérések, ahol mindent szóba lehet hozni. Ezért szokott ez az egyik legnépszerűbb rész lenni, főként az ellenzéki képviselők körében. A múlt csütörtöki ülésen például Hajdú Miklós, a Sikeres Bajáért Egyesület frakcióvezetője két témát is felhozott, amiből heves vita alakult ki közte és a polgármester között. Elsőként a Bányai Júlia Szakképzőben december végén történt ételmérgezésről beszélt, és arról kérdezett, hogy miért nem tudósított erről a sajtó, illetve hogy fent áll-e a továbbfertőzés veszélye. Majd a frakcióvezető pontosított, hogy az önkormányzati sajtóra gondolt.

 

 Hajdú Miklós

 

A kiegészítést jól tette, hiszen mi például már december 26-án közzétettünk egy rövid hírt, 27-én pedig a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal hivatalos tájékoztatóját, amit január 6-án újabb információk követtek a NÉBIH-től, majd január 23-án már arról számolhattunk be röviden, hogy ismét főznek a bányais szakácsok. Az viszont való igaz, hogy a bajai szocialisták elnöke által január 5-én tartott sajtótájékoztatóról hozzánk eljuttatott közleményt nem publikáltuk, viszont egy kérdést eljuttattunk belőle a NÉBIH felé.

 

A Nébih december 27-i tájékoztatásából készült cikkünk:

 

http://sugopart.hu/kozelet/szalmonella

 

Válaszában Fercsák Róbert polgármester közölte, hogy mivel még jelenleg is zajlik a salmonella vizsgálat, és annak lezárásáig nem célszerű mindenféle pletykákat terjeszteni, ezért nem reagáltak.  “Sületlenségeket nem fogunk a városi sajtóban közölni. Majd amikor kapunk eredményt, akkor fogjuk leközölni mert nem akarunk pánikot kelteni.” Egyben jelezte is a polgármester, hogy a vizsgálat lezárultával  kezdeményezni fogja  az intézmény üzemeltetőjénél egy átfogó vizsgálatot a konyha működéséről, hogy ott minden rendben megy-e napi szinten.

 

 Fercsák Róbert

 

A frakcióvezető ezt követően rendkívüli képviselő ülés összehívásának kezdeményezését jelentette be:

 

A több mint egy éve lezárult Felső-Bácskai Ivóvízminőség-javító Program Baja városát érintő fejlesztései ez idáig sikertelennek bizonyultak, rendszeresen visszatérő problémaként jelentkezik szinte az egész városban, hogy zavaros, szennyezett víz folyik a csapokból, mely sem ivóvízként való fogyasztásra, sem főzésre, de még tisztálkodásra és mosásra sem alkalmas.
Ez a gond régóta ismert, de ebben a hónapban újabb, tömeges panasz fogalmazódott meg Baja város lakossága részéről.
Annak ellenére, hogy az ezzel kapcsolatos tájékoztatás szerepel a soron következő, egy hónap múlva esedékes képviselő-testületi ülés napirendjén, indítványozzuk rendkívüli ülés összehívását, mert az okokról, a lehetséges megoldásról, illetve az eddigi és az ezután esetleges károkozás kompenzációjáról eddig elmaradt részletes tájékoztatás álláspontunk szerint tovább már nem halogatható, a város polgárai mihamarabb választ várnak ezekre a kérdésekre, annál is inkább, mert a szolgáltató gazdasági társaság vezetője már február elejére ígérte az erről szóló beszámolót.

 

Egy kép az internetre felkerült sok közül

 

Fercsák Róbert válaszában kifejtette, hogy ha van egy gond, egy súlyos probléma, ami a lakosságot érinti, és jogos panaszok vannak mint a  vizes kérdésben, akkor nem az a dolog kezelésének a rendje, hogy elsősorban pánikot keltünk.  Példának okáért elmondta, hogy az ő utcájukban lakik egy öreg néni akit heti rendszerességgel elvisz a mentő mert beteg, és a polgármester szerint szerepet játszik ebben az is hogy  a helyi ellenzék feltüzeli az embereket. Kihangsúlyozta továbbá, hogy foglalkoznak a témával. Megtudhattuk, hogy az utóbbi fél évben a vidéki bejelentésekkel együtt kevesebb mint 150 hibabejelentés érkezett a Bajavíz Kft-hez  a víz minőségével kapcsolatban. Ezek a hibák a polgármester szerint akkor is előfordultak volna, ha nem történik meg az ivóvíz minőségjavító program, mert ha valahol van egy csőtörés vagy lezárás  akkor is történik hasonló jelenség. Csak most ezeknek a beavatkozásoknak a száma a 100 vagy 1000-szeresére nőt a project munkálataival kapcsolatosan. Akik egyébként bejelentették (mert nem minden lakó tette ezt meg), hogy probléma volt náluk az ivóvízzel, azokkal a Bajavíz Kft operatív csoportja folyamatosan konzultál,  hogy változott-e a helyzet az ő beavatkozásuk eredményeképpen, és Mrekva László a Bajavíz Kft igazgatója szerint a visszajelzések alapján vannak pozitív változások. A polgármester még közölte, hogy az a szennyeződés ami most folyik helyenként a csapokból, az nem most került a rendszerbe, hanem évtizedek alatt, mert nem fordítottak elég pénz az elődök a vízvezeték rendszerre. A csövek falára mangán és vas rakódott le, és ezek közül csak a vasasodást próbálták korábban orvosolni. Az ivóvíz – javító project pedig nem tartalmazta a teljes rendszer cseréjét a kúttól a háztartási csapokig. Ráadásul a hálózat teljes része nem a Bajavíz Kft-jé, hanem a mérőóráktól befelé az ingatlan tulajdonosoké, a mangánszennyeződés pedig itt is lerakódhatott. Azt kideríteni, hogy pontosan hol vannak a lerakódások nagyon nehéz.  Tehát összetett nagyon a probléma, és megoldásra vár, de azt kijelenteni hogy mindez a probléma csak és kizárólag az ivóvíz javító project végrehajtása, a kivitelező, a társulás, vagy a bajai polgármester miatt keletkezik a rendszerben ezt nem lehet, az meg abszolút káros, hogy ide lett hívva az országos sajtó. Fercsák Róbert szerint az ellenzék nem azt akarja, hogy megoldódjon a probléma, hanem hogy minél nagyobb balhé legyen, ami nem használ azoknak az embereknek akiket kár ér ilyen esetekben, meg a városvezetésnek sem, de ők már megszokták ezt a gyakorlatot.

 

Válaszában Hajdú Mikós azt mondta, hogy nem akarnak semmilyen féle balhét, hiszen balhé van így is a víz miatt, és ezzel kapcsolatban szeretnék megteremteni, hogy a rendkívüli ülésen minél hamarabb részletes tájékoztatás kapjon a város lakossága is.  Majd írásban leadta kezdeményezését, amit a Sikeres Bajáért Egyesület frakciójának három tagja (Hajdú Miklós, Teket Melinda, László Károly) mellett a jobbikos Jaszenovics Istvánné is szignózott, így meg lett a szükséges 4 aláírás a rendkívüli közgyűlés összehívására.  Fercsák Róbert megismételte hogy szerinte csak politikai szándék és a balhékeresés van az ügy mögött, hiszen a Bajavíz Kft igazgatója a decemberi első meghallgatása után február 23-án beszámolt volna így is a fejleményekről, így semmi szükség nincs a rendkívüli testületire. Ezzel kapcsolatban a frakcióvezető kiemelte, hogy levelet váltott Mrekva Lászlóval, amiben az igazgató jelezte, hogy akár korábban is a testület rendelkezésére tud állni amennyiben lesz ülés.  Erre a polgármester felolvasta Mrekva László válaszlevelét, amiben csak az, szerepelt, hogy az igazgató a  február 23-i testületi ülésre készül, mivel február 9-én tudomása szerint nincs ülés.

 

Mivel a 4-en aláírták a kezdeményezést, ezért teljesült a feltétel, hogy február 9-re összehívják a rendkívüli testületi ülést az ivóvízhelyzettel kapcsolatban, Hajdú Miklós viszont megerősítő szavazást szeretett volna erről, hátha még több képviselő is csatlakozik.  Dr. Papp Zoltán jegyzőtől a hozzá intézett kérdés alapján megtudhattuk, hogy ennek jogi akadálya nincs, csak a képviselő testület belátására van bízva. Ennek ismeretében a polgármester nem rendelt el szavazást hanem lezárta az ülést.

 

 Dr. Papp Zoltán

 

Tehát végeredményben február 9-én (pontos időpont később)  lesz rendkívüli testületi ülés a városháza dísztermében, melynek keretében Mrekva László, a Bajavíz Kft igazgatója beszámol az ivóvíz helyzettel kapcsolatban, aki amúgy február 23-án tette volna meg ugyanezt. A rendkívüli testületi ülés nyilvános, bárki  megtekintheti, csakúgy mint a múlt heti közmeghallgatást, amire összesen ketten jelentkeztek a lakosság köréből.

 

 

A vizes témával kapcsolatban egyébként még a testületi ülést megelőzően sajtóközleményt küldött az Együtt bajai szervezete szerkesztőségünknek:

 

Hálózatcserét azonnal!

avagy Tiszta vizet a pohárba Baján…(folytatás)

 

Talán nem fog senki meglepődni azon, hogy a január 18-án megküldött nyílt levelünkre ivóvíz ügyben a mai napig nem jött válasz.

Ha csak nem tekinthetjük annak, azt a rövid polgármesteri nyilatkozatot, ami a város honlapján ez ügyben megjelent: “Jogos az érintett lakosság panasza. Kiemelten fontosnak tartjuk a probléma kezelését, fontos a probléma mielőbbi megszüntetése.”

A Bajavíz Kft. vezetője pedig néhány átmeneti megoldás (pl. a hálózat szakaszonkénti átmosása) elvégzését helyezte kilátásba.

 

Természetesen több, kellő szakmai ismerettel rendelkező szakembert is megkérdeztünk, de volt olyan is, aki magától keresett meg bennünket. A véleményük egybehangzóan az, hogy csak egy tartós megoldást tartanak lehetségesnek: a mielőbbi teljes hálózatcserét.

Minden más megoldás legfeljebb csak átmeneti javulást eredményezhet szerintük is.

Azt mondták, hogy eredetileg is a hálózatcserét kellett volna elvégeztetni, és nem aláírni egy szerződést a drága, és ebben a formájában feleslegesnek tűnő technológia cseréjére.

Persze lehet, hogy ez az ivóvízminőség javító program keretében eredetileg nem volt megvalósítható, de akkor el kellett volna érni azt, hogy lehessen erre is pályázni.

Ha ez nem sikerül, akkor más infrastruktúra fejlesztési pályázati lehetőséget kellett volna találni a valódi problémát jelentő hálózati rekonstrukcióra.

A “ki, mikor és mit hibázott” kérdések tisztázása persze fontos, de annál is fontosabb, hogy mielőbb újra tartósan tiszta ivóvizünk legyen!

 

Ez pedig egyetlen módon lehetséges: a mielőbbi teljes hálózatcserével.

A feladat tehát adott a város vezetőinek (akik a döntéseikkel feltehetőleg a probléma okozói voltak):

a teljes hálózatcsere programjának azonnali elindítása Baján.

 

 

 

Baja, 2017. 01. 23.                             az Együtt bajai szervezete

 


hozzászólok