2017. november 24. Emma

Közélet

Miért nincs hal a Dunán?

Antal Tibor | 2017. november 10. 16:44:36 | Utolsó frissítés: 6 napja

 

Csütörtök délután sokan gyűltek össze – főként horgászok - a Petőfi – szigeti Vízisport centrum emeleti termében. A téma a Duna és a környékbeli horgászvizek voltak, ugyanis fogás szempontjából ilyen katasztrofális évre még a legidősebb  horgászok sem emlékeznek Baján, és ugyanez a tapasztalat egész Dunaújvárosig.

 

 

Összejövetelen képviselte magát a Bács – Kiskun Megyei Horgász Szövetség Nagy József elnök és Kovács Sándor ügyvezető elnök révén,  ott volt Juhász János a megyei főhalőr, Perlaky Ferenc az önkormányzattól, Mihálovics Enikő a Vízirendészettől és kissé megkésve Bokor Károly is befutott a MOHOSZ-tól.  Az est koordinátora Várszegi József, az Aranyhal – Baja SHE elnöke volt.

 

 

Az  interneten már több hónapja forrongnak a pecások,  így várható volt,  hogy a fórumon is elszabadulhatnak az indulatok. Ennek ellenére végig kulturált körülmények között zajlott az eszmecsere, és bár konkrét választ senki nem tudott adni, azért sok mindent megtudhattunk.

 

Először is, hogy lopják a halat, és ez nagy károkat okoz, de ennyi halat ami a Dunában volt az utóbbi években, egy felszólaló szerint képtelenség ellopni. Mások már ezt is el tudták képzelni. A rapsicok azonban technikai felszereltségüket tekintve jóval előbb tartanak üldözőiknél, és nagyon szervezettek is.  Az is szóba került, hogy a Türr emlékmű körül egy fiatalember vélhetően azzal lett megbízva, hogy rendszeresen telefonáljon, ha halőröket lát mozogni, vagy elindul valamerre a vízirendőrség motorcsónakja. Vagy hogy gyakran érkezik az ellenőrökhöz névtelen fals bejelentés, hogy amíg a helyszínre vonulnak, máshol zavartalanul lehessen lopni a halat. Illetve, hogy van olyan villanyos technika, ami csak a harcsákat kábítja el, nem az összes halat és hozza fel őket a felszínre. A tetten érés nehézsége mellett további probléma a bizonyítás, és hogy a jelenlegi törvények szerint nem lehet letöltendő börtönbüntetésre ítélni az orvhalászokat, holott a környező országok közül például többnél is 1 év 6 hónap adható. Így nálunk is ezek a törvények szigorítása mellett kardoskodnak az érintett szövetségek, és a  horgász szövetség önmagában a villanyos eszköz birtoklását is büntetné.

 

 Kovács Sándor a BÁCSHOSZ ügyvezető elnöke 43 perces bevezetőt mondott

 

Több kritika is érte a halőröket, hogy éjszaka nem dolgoznak, amit kategorikusan cáfoltak. Attól, hogy nem lehet látni őket, még lehetőségeikhez képest sokszor vannak terepen, de épp az lenne a rossz ha könnyen észrevehetőek lennének. Jelen volt a Tolna – megyei ellenőrök képviselője is, akitől megtudhattuk, hogy 170 esetben avatkoztak be az idei évben rapsicokkal szemben. Azt is elismerték, hogy csak az ellenőrök és a vízirendészet képtelen felvenni a versenyt a tilosban járókkal. Ezért egy összefogásra szólították fel a horgászokat, hogy aki lát valami gyanúsat, az egyből jelentse telefonon. A bejelentéseket egyébként  teljesen diszkréten, a bejelentő anonimitását megőrizve kezelik. Mint megtudhattuk, a legjobb eredményeket ezeknek az információknak köszönhetik.

 

 Egy sporttárs felszólalásában kezdeményezte egy alapítvány létrehozását, amiből csónakokat vennének,  és hozzá üzemanyagot, akik  járőrözhetnének a Dunán, hogy állandó jelenlétüktől nagyobb legyen a visszatartó erő.

 

 Azonban vélhetően nem csak az orvhorgászoknak köszönhetően nem lehetett az idén nagy halakat fogni. Meg lett említve a globális felmelegedés, melynek hatására megváltoztak a halak táplálkozási szokásai.  Az ezt ecsetelő szakember szerint csak bizakodhatunk benne, hogy a halak felveszik a változó természet által diktált iramot. Új mikroszkopikus élőlények is megjelentek, amik lehet, hogy részei lettek a táplálékláncnak, és ezért is csökkenhetett a halak étvágya.

 

A felszólalások során egy horgász, aki radarral is rendelkezik azt állította, hogy az ő mérései során azt tapasztalta, hogy azok a halak amik eddig a meder fenéken portyáztak, most 3 – 4 méter mélyen úszkálnak. Éppen ezért szorgalmazta, hogy a vízmintákat ettől mélyebben is mérjék, mert elképzelhető, hogy egy víznél nehezebb szennyezőanyag kerül valahol a Dunába. Ezzel kapcsolatban megtudhattuk, hogy több vízmintát vettek az  utóbbi hónapokban, amik ha nem is kielégíthetőek voltak, de a megengedett határértékeken belül mozogtak.

 

 Bokor Károly

 

Szó esett egyébként azokról a különböző szennyeződéseken is,  amik a víz tetején szoktak úszkálni. Ezzel kapcsolatban a  Dunába Passaunál ömlő Inn folyó  is gyanúsítható, de többségében csak esztétikailag rombolták a látványt ezek a foltok, nagymértékű halpusztulásról például nem beszélhettünk az idén sem.

 

További problémaként felvetették, hogy a Duna medre fokozatosan mélyül, így partra kerültek azok a fokok, árterületek, melyeken a nem mederben ívó halak többsége lerakta az ikráit, illetve a Vén – Dunában is el lett bontva egy korábbi kőgát (egyesek szerint a halászok bontották le ) , így a tavaszi áradás után lefolyik a víz a Csertáról, és sok ivadék a vaddisznók martalékává válik. Ennek visszaépítését szorgalmazta, mellyel sokan egyetértettek.

 

Egyéb jellegű kérdéseket is lehetőség volt feltenni, amikből megtudhattuk, hogy bár tiltás van kiírva, de strandszezonban éjszaka lehet pecázni a Sugovicán. Az ezzel kapcsolatos felirat javítására ígéretet tett Perlaky Ferenc.  A Ferenc – csatorna egyes szakaszainak kotrásával kapcsolatban is jó hírekkel tudtak szolgálni a Vízügy megjelent szakemberei.  Azonban a Türrhöz motorral továbbra sem mehetnek be a pecások ezentúl sem, illetve a horgászverseny idejére mozgássérült horgászok részére kiadott engedélyt az önkormányzat.

 

 Nagy József BÁCSHOSZ elnök

 

Az összejövetel maratoni hosszúságúra sikeredett. Két óra után kezdtek el kifelé szivárogni az emberek, és végül 2 óra 40 perc után köszönték meg mindenkinek a megjelenést. A 160 perc alatt sok mindent megtudhattunk. például azt, hogy mindenki teszi a dolgát és feladatát az érintettek közül, és hogy feltehetően sok összetevős az a probléma, hogy miért nem fogtak elég halat a horgászok, annak ellenére, hogy a halászat (a kiseszközök kivételével) 2015 eleje óta be van tiltva. Biztos konkrétumot azonban senki sem tudott mondani.

Jó hír viszont, hogy 2019-től feltehetően chip kártyásak lesznek az engedélyek. Ettől persze több halat senki nem fog fogni.

 

 

 

 

 

 

 



Hozzászólok!

Facebook Google +
0
komment