2017. november 25. Katalin

Humor

Raklap tutaj a Dunán

Antal Tibor | 2017. május 11. 23:08:55 | Utolsó frissítés: 6 hónapja

 

 

Egy különös videó került elő 2012 szeptemberéből, mikor is egy magyar lány és három ír fiú úgy gondolta, hogy raklapokból készült tutajjal Kismarostól a Duna - deltáig csorognak le a folyón. Bajánál Pálmai Józsefnek köszönhetően videó is készült róluk, ahogy megpróbálnak beevezni a Sugovicán, de gyorsan feladták fáradságos ötletüket, és inkább tovább sodródtak dél felé.

 

A videó:

 

 

Mint később kiderült, Bátánál lekapcsolta őket a rendőrség, és szét kellett szedniük, majd elégetniük a tutajt, viszont megismerhették a vendégszerető bátai embereket, és remek boraikat is.

 

 A történetet a videó alatt olvashattuk:


„A kis csapat merész vállalkozásba fogott: raklapokból „ácsolt" tutajukkal indultak útnak a Dunakanyarból (Kismaros), négy evezőlapáttal, Duna-térkép nélkül – bízva magukat szinte csak a Duna sodrására. Baján szerettek volna eljutni a városig, de a sodrás nélküli Sugovica kifogott rajtuk – pár száz méter után feladták, s félórás pihenőt követően visszaindultak a Nagy Folyóra, melyen „oly nagy a csend és a békesség", mint mondták.
Igazán nem tudják, meddig jutnak el – de szeretnének a tengerig! Bajára érkezésükig is bőven volt dolguk a vízi rendőrökkel, szabálytalan járművük miatt. Kérdéses ezért nagyon, hogy átjuthatnak-e a határon, Szerbiába. És hol van onnan még a Duna-delta?!”

 



EPILÓGUS:


Részletek a „+ egy magyar lány”, másfél évvel később (2014.01.17-én), a videósnak írt leveléből:
„Bajától csorogtunk lefele tovább, Egy szép homokos parton töltöttük az éjszakát és a következő napot, kicsit átépítettük a tutajt, kényelmesebbé téve a fedélzetet.
Aztán útra keltünk, továbbra is terv nélkül, addig sodródunk lefele, amíg lehet. Aznap a rendőrök megállítottak minket. Bátánál a parthoz vontattak, és összefont karokkal nézték végig, ahogy szétszedtük a tutajunkat. A palackokat szelektív hulladékgyűjtőbe vitték, a faanyagot pedig tűzifának használták a bátaiak. És mi ott álltunk jármű nélkül, nagyon szomorúak voltunk, de úgy voltunk vele, hogy valahogy csak lesz, stoppolunk valami hajót, vagy ilyesmi.
Bátán töltöttük az éjszakát, egy kedves öreg bácsi megengedte, hogy a telkén sátorozzunk. A főutcán körénk gyűltek a gyerekek, Chris gitározott, aztán megjelent két másik zenész, hegedűvel, hoztak a falubeliek bort, meg zöldségeket a kertjükből, teljesen meghatódtunk, nagyszerű este volt! Szertartásosan elégettük a tutaj zászlóját.
Másnap bestoppoltunk Mohácsra, és azt terveztük, hogy a kikötőben majd keresünk valami hajót, ami a fekete tengerre megy, és felkéredzkedünk. A Duna-parton aludtunk egy régi, bokrokkal benőtt dokkon, este pár munkás a közeli hajószervizből beszélgetett velünk, és mondták, hogy másnap reggel hoznak kávét. Valóban hoztak is, és szóba elegyedtünk, megismerkedtünk a főnökükkel, egy festővel, aki hallva a történetünket, rögtön segíteni akart hajót keríteni. Aznap este nála és a feleségénél aludtunk, főztem nekik egy finom vegetáriánus vacsorát cserébe.
Hajót persze nem sikerült keríteni, pedig új mohácsi barátaink tényleg mindent megtettek értünk. Beszéltek uszályok kapitányaival, a vámosokkal, meg nem is tudom kikkel, de senki nem akart hippiket szállítani a Fekete tengerre :-)

 

Ezek a német fiatalok sem piskóták 2015-ből:

 

 

Így stoppoltunk tovább. Szerbiában elváltak útjaink, azóta nem láttam Sashat és Christ. Dominick-kel utaztunk tovább, lestoppoltunk Dél-Törökországba, ahol három hónapot töltöttünk. A vízpartokon mindig eszünkbe jutott a tutaj, ami azóta is hiányzik.
Így ért véget a tutajos történetünk. Tavaly áprilisig utaztam Dominick-kal, Indiában váltunk el, azóta ő Angliában van, én Magyarországon élek, jelenleg Budapesten. Az, hogy utazni mentem, életem talán legjobb döntése volt. … és öröm hasonló gondolkodású embereket látni nap mint nap, és arra ösztönözni őket, hogy utazzanak még többet, még szabadabban."



Hozzászólok!

Facebook Google +
0
komment