2024. 19. Emma

Magazin

A város által kitüntetett személyek közül ezúttal a pedagógusok, oktatók következnek, akik 2015-ig a “Baja Város Oktatásáért”, azóta pedig...

11.
Március

Baja Városért

A városi kitüntető címek tulajdonosainak felsorolásával foglalkozó sorozatunkban ezúttal a “Baja Városért” kitüntető címben részesültek következnek, mely ha összehasonlító...

A közelmúltban egy bajai beruházás kapcsán próbafeltárást végeztünk, mely igen sok meglepetést tartogatott. Egy nagy avar kori temetőt, egy...

Megérkezett az első fekete gólya a Gemenci erdőbe. A fokozottan védett madár a bekamerázott fészekbe landolt 2021. március 2-án...

SZALAGAVATÓ 2021. Idén hagyományainktól eltértünk, mert csak így lehetett. Nem csillogtak a báli ruhák, nem volt nagy közönség, sem...

Az 5. Szemétfogócskás évet nyitottuk meg, a 30.gyűjtésünkkel 2021-ben is “belevágtunk” a szeméthegyek -legalább időszakos-eltakarításába. Szombaton délelőtt 50 elszánt...

Folyamatos a klíma- és természetvédelmi célok támogatása a Gemenc Zrt.-nél. A Mintafásítási Program keretében – az Innovációs és Technológiai...

„Nem a legerősebb marad életben, nem is a legokosabb, hanem az, aki a legfogékonyabb a változásokra.” Charles Darwin Nehéz...

Vár a gyűjtögetés és a 2020-as jutalmak Kaptunk egy meghívást a természettől, mert nagy segítségre van szüksége. Találkozzunk:2021. február...

Ingyenes PCR teszt Baján? Ha a Whitelab-nál kicsúsznak a 24 órából az eredménnyel, nem kell fizetned. Február 15-én nyitott...