2024. 29. Gedeon, Johanna

Sport

Judo OB: 4 bajai bronzérem

Lőrinczi Csaba | 2015. Július 27. 14:03:39 | Utolsó frissítés: 9 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

A nagy meleg ellenére színvonalas versenyt láthattak a kecskeméti Messzi István sportcsarnokba kilátogatók. Néhány súlycsoportban a felnőtt világbajnokságra készülő versenyzők is elindultak. Ilyen volt a 81 kg is, ahol Csoknyai László a súlycsoport esélyeséhez méltóan jutott el a döntőig, ahová a Mogyi versenyzőjét Köller Milánt vártuk ellenfélnek. Sajnos a zalaegerszegi színekben induló, de kecskeméti ifj. Nagysolymosi Sándor nem így gondolta. Higgadt versenyzéssel nem csak Milánt, és a 4 között honvédos ellenfelét, hanem a döntőben Csoknyai Lászlót is legyőzte. Milánnak nehezen ment ezen a napon. 2 győzelmet követően a 3. helyért vívott csatában is alulmaradt így az utóbbi évek ezüstérmeit követően ezúttal 5. helyen zárt.

 

A bajai fiúknak ezúttal nem ment a judo. György Richárd egy szép győzelem után a világranglistát vezető Tóth Krisztiánnal szemben alulmaradt, majd a vigaszági mérkőzés sem sikerült. Ezzel 7. helyen zárt. Kozma Koppány és Szigetvári Szilárd viszont kiesett a versenyen.

 

A dobogó jobb szélén Nagy Erszébet

 

Szerencsére a lányok 4 bronzérmet is begyűjtöttek. Andrási Emma 48 kg-ban, Knetig Emőke 57kg-ban, Nagy Olga 78 kg-ban és Nagy Erzsébet +78 kg-ban szerezték meg a 3. helyet. Rajtuk kívül Csete Margit és Kálmánczhelyi Ildikó is 5. helyen végzett súlycsoportjában. A felemásra sikeredett verseny ellenére dicséret illeti a versenyzőket, akik a fullasztó melegben is vállalták a felkészülést és a versenyzést.

 

Eredmények:

 

Női

48kg: Andrási Emma 3.
57kg: Knetig Emőke 3., Kálmánczhelyi Ildikó 5.
70kg: Csete Margit 5.
78kg: Nagy Olga 3.
+78kg Nagy Erzsébet 3.

 

Itt meg a dobogó jobb szélén a Knetigék Emőkéje. Fotók: Ász Sport Fotó

 

Férfi

81kg: Köller Milán 5.
90kg: György Richárd 7., Kozma Koppány helyeztelen
+100kg Szigetvári Szlárd helyezetlen.

Edző: Radics Attila

 

Forrás: www.mogyitriatlon.hu

hozzászólok