2024. 18. Andrea, Ilma

Közélet

Parkoló épül a Csónak utcában

Antal Tibor | 2017. Október 12. 08:32:30 | Utolsó frissítés: 7 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

Ilyen volt előtte a terület Fotó:google map

 

Mint ahogy Újváros szerte több felé, a Csónak – Horgász és Varsa utca által határolt régi nagy fajátszótér egy részét is feltúrták a nyáron a fűtőmű csőrendszerének cseréje kapcsán. Innen jött a Csónak utca 14 szám alatt lakók ötlete,  hogy ha már úgy is megbontották előttük a füves részt, akkor alakítsanak ki rajta parkolókat, hiszen a Csónak utca 14 és 16 eleddig nem rendelkezett ilyennel, és a rá merőleges két lépcsőház sincs eleresztve e téren. Ezzel kapcsolatban 2 fát is kivágtak, de sarki nagyot sikerült megmenteni.

 

 

Körülbelül így 10 parkolóhellyel fog bővülni a kapacitás. Egy kérése volt még a lakóknak, hogy a konténer és a szelektív kukák helyét tartsák meg a sarkon. Mint a körzet önkormányzati képviselőjétől, Csomor Csabától megtudtuk, az új parkoló térkövezve lesz, már csak azért is, hogy a fűtőművel kapcsolatos esetleges újbóli bontásokat bármikor meg lehessen oldani, és még az idén be lesz fejezve.

 

 

A parkolóhelyek kialakítása mellett 3 kültéri csapot is kihelyeztek a környéken. A közeljövőben még egy apró fejlesztés várható Újvárosban. A tervek szerint a Vásárhelyi Pál utca páros oldalán a járdát meg fogják hosszabbítani az Ybl sétány 3 szám mellett kitaposott ösvényen, hiszen sokan közlekednek erre az MNÁMK felé.

 

Itt lesz az új járda

 

A lakótelepen egyébként még több helyen láthatóak a csőcserével kapcsolatos nyomok, de ezek eltűntetése a Baja Energetika Kft feladata.

 

A focipályára is ráférne egy nagygenerál

 

A “kifutópálya” funkciója továbbra is rejtély a csónak és a Duna utca között

 

A körzettel kapcsolatos hír még, hogy a Bajcsy – Zsilinszky utca Szent László és Gránátos utca közötti felújított szakaszán befejezték a buszmegálló, valamint a túloldalon a parkoló építést is. Már csak a felfestés, és a táblák kihelyezése van hátra.

 

Az új buszmegálló

 

A parkolók

 

hozzászólok