2024. 20. Konrád, Tivadar

Közélet

Dagad a gólyatábori nemi erőszak ügye – a gyanúsított egy bajai származású férfi

| 2014. Október 07. 14:36:54 | Utolsó frissítés: 10 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

 

Az egyetem vezetősége szeptember 2-án nyilatkozatot adott ki, melyben közölték, hogy fegyelmi eljárást indítottak több hallgatójuk ellen, valamint felfüggesztették a Hallgatói Önkormányzat vezetésének működését, mivel az erőszakkal gyanúsított férfi egyike volt a gólyatábor szervezőinek.

Ahogy a nyilatkozatban olvasható: az ELTE felfüggeszti a gólyatáborok szervezésének eddigi rendszerét is: azokat az új, központilag kialakított formában, az egyetemi vezetés által meghatározott és számon kért minőségi garanciákkal valósítják meg.  Az intézkedéseket azzal magyarázták, hogy az érintett hallgatói önkormányzatok a rájuk bízott felelősséggel nem tudtak élni, és ezzel súlyosan megsértették az egyetem normáit. Az ügyhöz tartozik egy másik egyetemi, az elsőéves joghallgatóknak szervezett gólyatáborban énekeltetett rigmus is, melyről az Index számolt be szeptember elsején. A dalban bódult állapotban történő nemi aktusokról és erőszakról is szó van. Az ELTE rektora, Mezey Barna csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy a fegyelmi eljárás pénteken zárul le és akár a gólyatábor szervezőinek elbocsátásával is járhat. Ez idáig azonban nem érkezett információ az ügyben. Az biztos, hogy a gyanúsított hallgató elleni fegyelmit csak a büntető eljárás lezárása után tudja lefolytatni az ELTE, mivel addig nincs jogköre vizsgálódni.

Sajtóinformációk szerint a gyanúsított K. Sándor Szilárd a gólyatáborban fotósként dolgozott. A Blikk és a Bajai Hírhatár úgy tudja, hogy a bajai származású férfi már ült börtönben hasonló erőszakos cselekményekért, korábban pedig a III. Béla Gimnázium és a helyi, Eötvös József Főiskola hallgatója volt. A bajai felsőoktatási intézményből szintén nemi erőszak miatt kellett távoznia.

hozzászólok