2024. 19. Emma

Kékfény

Gyalogosok láthatósága

www.police.hu | 2017. November 10. 06:34:25 | Utolsó frissítés: 6 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

A megváltozott időjárási körülmények miatt módosulnak az út- és látási viszonyok, ez az őszi időszakban bekövetkező balesetek fő kiváltó oka. Ebben az évszakban a járművezetők felelőssége, hogy gondoskodjanak gépjárműveik évszaknak megfelelő műszaki felkészítéséről. Emellett fontos, hogy a sofőrök kellő figyelmet fordítsanak saját szemük épségére, látásuk fontosságára, mivel a biztonságos közlekedés alapfeltétele a vezetés során jelentkező ingerekre való reagálás. Az őszi hónapokban számos közúti közlekedési baleset az észlelhetőség hiánya miatt következik be. Ez a tény áll a hátterében az Országos Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága által meghirdetett „Látni és Látszani 2017 – egymásért” kampánynak, amelyet megújított formájában, együttműködő partnerek – autójavító műhelyek és optikusok – bevonásával immár hatodik alkalommal szerveztek meg.

 

 

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága idén is csatlakozott az országos kampányhoz, melynek keretén belül 2017. november 8-án, sötétedés után a Dél-alföldi Közlekedési Központ cégcsoporthoz tartozó helyközi járaton közlekedésbiztonsági akciót tartott.

A munkába járás során naponta autóbusszal ingázók közül többen az esti órákban külterületi megállóban szállnak le, és a lakóhelyükig tartó távolságot már sötétben, gyalogosan teszik meg. Az út szélén haladók biztonsága érdekében fontos, hogy a gyalogosokra vonatkozó szabályokat pontosan ismerjék és betartsák, továbbá – láthatóságukat biztosítva – őket is időben észrevegyék az úton közlekedő járművezetők.  Az akció keretében amellett, hogy a helyes gyalogosközlekedési magatartásra is felhívták a figyelmet, láthatósági mellényeket és fényvisszaverő csíkokat osztottak ki az egyenruhások a külterületi megállóhelyeknél le- és felszálló utasok számára.

A körzeti megbízott kollégák a Falugondnokok Duna-Tisza Közi Egyesülete munkatársainak bevonásával a tanyákon élő emberek számára kerékpáros világító berendezést és/vagy láthatósági mellényt osztottak ki.

 

 

Kérjük, hogy most még inkább fokozott figyelemmel és körültekintéssel közlekedjenek!

A KRESZ a gyalogosok részére előírja, hogy „lakott területen kívül éjszaka és korlátozott látási viszonyok között a láthatósági mellény (vagy ruházat) használata kötelező!” A láthatósági – fényvisszaverő – eszközök használata életmentő lehet lakott területen kívül-belül, sötétben, és jó látási viszonyok között egyaránt, így a mellény viselése ajánlott azokban az esetekben is, amikor az éppen nem kötelező! A láthatósági mellény mellett vagy helyett a nem sötét színű, jól látható, hétköznapi ruházat viselése is sokat jelenthet egy-egy baleset bekövetkezésének megelőzésében.

A gépjárművek tompított fényszórói 35-45 méter távolságban világítják meg az útfelület egy részét, azonban ez a távolság az esős, ködös, párás időben jelentősen lecsökkenhet. A szürke-fekete, környezetbe olvadó ruházatú, láthatósági eszközöket nem viselő gyalogos baleseti kockázata megnő, így féktávolságon belül könnyen elüthetik őket. Lakott területen kívül a gyalogosoknak kötelező a forgalommal szemben közlekedni, mert így jobban látják a szemből érkező forgalmat!

Saját közlekedésbiztonságunk érdekében tenni kell valamit! Ennek egyik módja a láthatóság növelése.

Gyalogosok! …LÁTSZANI! Gépjárművezetők! …LÁTNI!

A balesetek nem történnek, azokat okozzák! Figyelmetlenség, felelőtlenség, kockázatvállalás, nemtörődömség, a láthatóság hiánya, a nem megfelelő világítás használata tragédiát okozhat!

 

Biztonságos és balesetmentes közlekedést kíván a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság!

 

 

 


hozzászólok