2024. 29. Gedeon, Johanna

Kékfény

Álrendőrként lopott milliókat

www.police.hu | 2017. Január 17. 13:39:26 | Utolsó frissítés: 7 éve

Gyorsan szeretnél értesülni a Sugópart híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

A nyomozás adatai szerint 2015. december 10-én 17 óra 50 perc körül egy csávolyi háznál megjelent két ismeretlen férfi láthatósági mellényben, akik rendőröknek adták ki magukat. Azzal csapták be az ott lakó 68 éves férfit, hogy az engedély nélküli takarmányárusítása miatt le kell foglalniuk a készpénzét.  

A sértett az álrendőröknek – akik igazolványt nem mutattak fel – átadott 3 millió forintot és arra hivatkozva, hogy a főnöküknek is meg kell mutatniuk a pénzt, azzal együtt gépkocsival ismeretlen helyre távoztak. Ezt követően merült fel a férfiben, hogy becsaphatták és az igazi rendőrök segítségét kérte.

 

 

A Bajai Rendőrkapitányság nyomozói lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítottak nyomozást. A beszerzett adatok alapján a látókörükbe került egy 44 éves nagybaracskai férfi, akinél 2016. június 1-jén házkutatást tartottak. H. György otthonában az egyik szobában cannabis-ültetvényt és a kábítószer termesztéséhez szükséges eszközöket, egy másik helyiségben pedig összesen 1400 gramm kábítószergyanús növényi származékot találtak.

 

Videó:

 

 

A férfi – aki az eljárás során szabadlábon védekezett – tagadta a lopás elkövetését. Társát még keresik a rendőrök.

A Bajai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai a nyomozást a napokban befejezték, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a Bajai Járási Ügyészségnek küldték meg.

 


hozzászólok